Oldal: 1 / 5

Re: Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2020.10.24., szomb. 15:39
Szerző: Robici
dys-cus írta:
2018.06.27., szer. 11:36
Véleményem szerint egy hangrendszer hangját mondjuk talán 70%-ban a hangsugárzó határozza meg. 14-14%-ot tesz ki a frontend, és az erősítők. A maradék 2% a kábelek hatása.
Ezzel én is kb. egyetértek. Illetve annyival kiegészíteném, hogy 70%-ban a hangsugárzó és a szoba.

Re: Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.27., szer. 11:36
Szerző: dys-cus
A találkozó jó volt, sajnálhatja az, aki nem jött el. Nekem meg nagyon jó volt, de fárasztó. Sajnos még a barátaim cuccát sem bírtam megnézni, meghallgatni, mert állandóan olyan sokan voltak a szobámban. Nekem egy kis szoba jutott, ennek ellenére a rendszerem hangja sokkal jobb volt, mint tavaly Győrben. Voltak olyanok, akik a mások által előre lefoglalt szobában ténykedtek, mivel úgy gondolták, hogy ott jobb lesz a hang. Ebből lett egy kis kalamajka. Nagyon szégyeltem magam helyettük. sad.gif Viszont a cuccuk hangja nem lett jobb.
A pórul járt emberek például nem tudták bemutatni a Quadro rendszerüket , a hely szűke miatt. Pedig sok érdeklődő volt rá, hiszen a mai hifisták nagy része csak hallomásból ismeri ezt a rendszert. Sok külföldi is volt, elsősorban Romániából.
A hangról nem tudok sokat írni. 5 szobában voltam. Az elsőben egy TV-s rendszer volt. Meglehetősen jó volt a hangminőség, talán azért, mert a GM70-es erősítőben ismerős kimenő volt. :D Voltam Dodó szobájában ahol egy Tannoy sugárzót hallgattam, ami nagyon tetszett. Voltam egy román kollega szobájában, ott sajna egy kis Fostek szólt, nos annak sok baja van. Ne értsen senki félre, jó kis hangszóró az, de nem high end cucc. Inkább hificske. Meg voltam egy nagy szobában is, ott mindenféle tranyós cucc volt. LP-ről nyomták. 5 percig bírtam. Nem az LP miatt, bár valami lekvárzsibbasztó zene szólt éppen akkor valami kis hangfalon. Gratulálok a tranyós erősítők készítőinek. Mint vérbeli csövest, megnyugtatott a hallot hang minősége. Abból a szempontból, hogy nekem is terem babér az olajfák alatt. :D Aztán hallgattam egy magnepan rendszerű hangfalat, sőt segítettem betenni a furgonba is. Sajna nem tudtam a hangminőséget megítélni, mivel mikor ott voltam, épp egy eléggé gyenge erősítőn, megint csak eléggé lekvárzsibbasztó kiscsoportos jazz szólt. Kíváncsi lettem volna egy jó csövessel, és mondjuk az én demo felvételeimmel hogy szólt volna. Jó lett volna Wagnerrel, Yamamoto Trioval, vagy valami jó kis blues-al meghallgatni. Maga a hangsugárzó szépen meg volt építve, s nem állítom, hogy rosszul szólna az ilyen rendszer. Viszont van egy tapasztalatom: Ha történetesen mondjuk bérgyilkos lennék, akkor egy ilyen hangfalat hallva mindenféleképpen sörétespuskát kellene használnom az énekes lelövésére. Az ellentétben az 1 golyót kilövővel szembe be tudja teríteni az énekest. No meg voltam a saját szobámban, ha befértem. Volt olyan, hogy a konyhából a Wifin keresztül váltogattam a zenét. Ott volt Sípos Gyula bácsi is, ő is leült nálam. Sajna sietett, így nem tudtam meginterjúvolni, hogy melyik erősítőm tetszik neki. Két éve Győrben a vonatot lekéste a TauCeti hallgatása miatt. A felesége nagyon mérges volt. :lol: Most nem hozta, legalábbis én nem láttam az asszonykát.
Amiről én zenéltem az az alábbiak voltak:
A forrás a jól bevált Raspi 3 analóg táppal, ügyes telefonról vezérelve. Meglepett, milyen sokan nem ismerik ezt az olcsó, de jó hangú lehetőséget. A Raspi tetején egy I2S-SPDIF kártya van "üzekedő" pozícióban. A kettő együtt a CD játszók 95%-át meghaladja. A digitális jelet egy AD1865-re épülő ős öreg csöves DAC alakította át. Ennek érdekessége az, hogy az áram-feszültség konverziót ( I/U konverter ) egy MC szerű trafó végzi az ő analógos hangjával. A másik nem szokványos megoldás az az, hogy a párhuzamosan kapcsolt kimeneti csövek anód munkaellenállása egy tekercs, ami szintén a digitítiszes hangú megszólalást akadályozza meg.
A DAC egy egyszerű erősítőre dolgozott. Ez a készülék a DiyerAmp nevű jelen fórumon mérésekkel is közzétett erősítő volt. Mindenesetre elvittem a TauCeti MkV.-öt is a biztonság kedvéért, ugyan is a szóbanforgó DiyerAmp még keveset ment, féltem attól, hogy esetleg valami rejtett hibát produkál.
A lánc végén a Regulus hangfal volt. Ez egy két és fél utas konstrukció, mivel a mély-közép hangszóró alulról nem váltott, csak akusztikailag. Így viszont impulzus technikailag jobban illeszkedik az 1200Hz-tól működő ESS AMT magassugárzóhoz. A ritkább frekvenciákat 500 Hz alatt egy 10 collos Scan Speak hangszóró tolmácsolja.
Véleményem szerint egy hangrendszer hangját mondjuk talán 70%-ban a hangsugárzó határozza meg. 14-14%-ot tesz ki a frontend, és az erősítők. A maradék 2% a kábelek hatása. Nos éppen ezért nem használtam drága kábelt, meg amúgy nincs is ilyen kábelom, mivel nem akartam a hangminőséget elrontani. Ezért a legdrágább kábel összetevő egy tömör bikábelezésre alkalmas kialakítású 4000 Forintos Audioquest volt a hangfalak előtt.
Az általam látogatott szobák fotói, sőt a saját szobám fényképei is az alább láthatóak Adamo fórumtársunk szívélyes közreműködése folytán. A Quadro erősítőt lefotóztam, azt láthatjátok a képen.
Összességében elmondható, hogy a kiállítás színvonala nőtt, és ugyancsak nőtt a bemutatott készülékek minősége is. Például volt analóg lejátszás is. Szembetünő volt az SE erősítők mennyiségének csökkenése, de még mindig sok TV csővel szerelt készülék volt. Viszont elszomorított a tranyós kocka alakú dobozos kütyük számának növekedése. Hiába no, a tranyós cucc olcsóbb, igaz úgy is szól. sad.gif Az is elszomorított, hogy az engem itt, és vagy más fórumon ostorozó, bíráló kollegák nem hozták el az általuk készített kütyüket. Senki nem mert elő jönni a farbával. Köszönet Ágoston Lajosnak a szervezésért, s remélem Isten megtartja ezt a jó szokását továbbra is.
Quadro.jpg
Quadro.jpg (230.58 KiB) Megtekintve 3822 alkalommal

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.22., pén. 17:03
Szerző: adamo3


A képek csak telefonnal készültek (bocsánat érte).



Nekünk sokkal jobban tetszett mint a Rezső show, annak ellenére, hogy jóval kevesebb kiállító volt, sokkal több jó hangot hallottunk, pedig az akusztika itt sem volt jobb, mint Pesten. Mindenkivel jól el lehetett beszélgetni, sőt, ha bele akartunk nézni néhány készülékbe, simán szétszedték nekünk.



Gratulálok a szervezőknek, és a kiállítóknak is!


Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.22., pén. 16:57
Szerző: adamo3



Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.22., pén. 16:53
Szerző: adamo3



Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.22., pén. 16:50
Szerző: adamo3


Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.22., pén. 16:47
Szerző: adamo3


Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.22., pén. 16:45
Szerző: adamo3



Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.20., szer. 21:21
Szerző: dys-cus



On 2018. 06. 15. at 3:12 PM, dys-cus said:




Holnap jön-e valaki Vásárhelyre?





Nos jöttek. Senki semmit nem tud megosztani?


Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2018.06.15., pén. 12:42
Szerző: dys-cus

Holnap jön-e valaki Vásárhelyre?

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.14., szomb. 19:38
Szerző: tunerman

Maradék fotók.



Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.14., szomb. 19:35
Szerző: tunerman

Még fotók.




Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.14., szomb. 19:33
Szerző: tunerman

További fotók.




Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.14., szomb. 19:18
Szerző: tunerman

Most jönnek a körutamon készített fotóim...





Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.14., szomb. 19:13
Szerző: tunerman

Holnap is meghallgathato?
Nem, csak a szombati napon voltam kiállító.
Üdv: TJ.

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.14., szomb. 14:50
Szerző: zizi8003
Holnap is meghallgathato?

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.14., szomb. 10:05
Szerző: tunerman

Az első hangok a 166-os szobában...



Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.13., pén. 18:54
Szerző: peterson

2017-ben is megrendezésre kerül az Amatőr Audiofil Építők találkozója Győrben.
Én is közzétettem a "győri" topikban!    (bár nem, tudom ki tudok-e menni.... )

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2017.10.13., pén. 18:38
Szerző: tunerman

2017-ben is megrendezésre kerül az Amatőr Audiofil Építők találkozója Győrben.


Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2016.07.09., szomb. 08:01
Szerző: TomLeftiger


Részemről a következő berendezésekkel demonstrálok:
 
- V-FET SRPP 2x100 wattos végerősítő
- Stellavox SP-8 szalagos magnó
- Philips CD-100 lejátszó
- Sequerra MET-7 mkII hangsugárzók
- VdH MCS1000 vezetékek
 
Üdv: TJ.

Mi többször is visszamentünk meghallgatni ezt a rendszert, és többünk szerint a legjobb hang volt a találkozón. Főleg amikor a szalagos magnó volt a forrás. 

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2016.06.23., csüt. 11:11
Szerző: zizi8003


Sajnos a kep alapjan el sem lehet kepzelni a hangzast... Aki teheti halgassa meg egyszer!
Nem kis meglepetes volt.

Az biztos, én a hájendsó után másodszor is leragadtam előtte. Először azt gondoltam, a különleges rádiók hangjától vagy a lemezről felvett szalag a Stellavox-on lejáátszva olyan jó, de itt a régi Philips CDvel is "beadta".
Nagy tisztelet a készítőjének, ez a cucc tényleg varázsol, ilyet eddig ritkán hallottam.

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2016.06.11., szomb. 19:33
Szerző: Majik

Az első, szombati napon készült felvétel, az általam bemutatott V-FET-es erősítőről.
Sajnos a kep alapjan el sem lehet kepzelni a hangzast... Aki teheti halgassa meg egyszer!
Nem kis meglepetes volt.

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2016.05.29., vas. 21:19
Szerző: tunerman

Az első, szombati napon készült felvétel, az általam bemutatott V-FET-es erősítőről.
 
 


Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2016.05.26., csüt. 10:15
Szerző: tunerman

Részemről a következő berendezésekkel demonstrálok:
 
- V-FET SRPP 2x100 wattos végerősítő
- Stellavox SP-8 szalagos magnó
- Philips CD-100 lejátszó
- Sequerra MET-7 mkII hangsugárzók
- VdH MCS1000 vezetékek
 
Üdv: TJ.

Amatőr Audiofil Építők Találkozója

Elküldve: 2016.05.24., kedd 09:46
Szerző: tunerman

Amatőr audiofil konstruktőrök baráti találkozója Győr