Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Régi idők hifije
Régi idők hifije
Szép napot mindenkinek!
Sikeresen befejeztem egy Kenwood KA7100-as erősítő felújítását.
Nagyon szép képek és szép kis gépek mind a hárman.
Mi mindent kellett tenned az erősítő érdekében?
Egyébként nagyon tetszik.
A fotóid után nekem is újra kellene fotóznom a cuccaimat amiket előző hozzászólásomban megjelenítettem. Azok nem sikerültek valami fényesen. Sötét is volt és túl sok mindent akartam egy-egy fotón megmutatni, azon kívül a feltöltéskor le kellett butítanom a képeket.
Régi idők hifije
Szép napot mindenkinek!
Sikeresen befejeztem egy Kenwood KA7100-as erősítő felújítását. Nem akarom részletezni milyen állapotban jutottam hozzá, mert most is könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok. Majd egy hónap munkája van benne, de mindenképpen megérte. Gyönyörűen néz ki, a hangja pedig csodálatosan telt, dinamikus.
Azt gondolom a képek önmagukért beszélnek. (Köszenet egy jó barátomnak, aki a fotókat készítette!)
Végül néhány fotó a társaságról, ahová bekerült:
- Giorgio12
- V.I.P.
- Hozzászólások: 840
- Csatlakozott: 2011.02.03., csüt. 09:31
- Értékelés: 387
- Tartózkodási hely: Csömör
Régi idők hifije
Lehet, hogy igazad van, ez tudod milyen régi történet?
Egy másik évszázad!
Gyerekkori emlék, az üzletre még emlékszem ahol történt.
Régi idők hifije
Szerintem anno jobban jártál volna, ha elfogadod a gyári hibás darabot és elviszed az MK42 -t szervizbe. ;-)
Ha 1x normálisan össze van rakva, akkor hálás masina, nincs vele gond tartós használat mellett sem nagyon...
Ritkán előfordul, hogy a gumi görgőt kell a kopás miatti "hordó formáról" kicsit felcsiszolni, fejet picit állítani, néha kipucolni az egész gépet, stb.
Persze lejátszófej tisztítás havonta 1x nem árt, chrome, metal szalagok kerülendők, stb. :-)
Jó napot Urak!
Egy letűnt korban a magnós pályafutásom egy BRG MK 23 készülékkel indult, szerette a kazettákat (enni).
Szép bilikék színe volt, mégis nagy kincsnek számított, akkor és nekem.
Aztán jött egy a képen látható MK 42, ennek annyit sem örülhettem, mert gyári hibás volt,
visszaadták az árát, mivel másikat adni nem tudtak (hiánygazdaság).
Az Orionokkal viszont csak pozitív emlékein vannak! HS 40 volt a vágyam, de az nem jött össze.
Régi idők hifije
Persze, szívesen, hiszen megvan az eredeti gépkönyve, kapcs. rajza és mindene... :-)
Ízelítő:
Hát ezek szerint rosszul emlékeztem a hangfalak tekintetében, de sebaj. Az Orionok jól kiszolgálhatják a leírtak alapján.
Az oké hogy van benne egy nem éppen sorozatban belevaló fej, de ettől függetlenül be tudod idézni a gyári specifikációt? Szerintem ez sokak számára közelebb hozná hogy miről is beszélünk és nem találom a neten, hátha Neked megvannak.
Teljesítmény, freki tartomány,egyebek?
Épp a minap láttam egy sztereo videoton táska rádió-magót bent a melóhelymen az egyik irodában. És vidáman szólt!!! És jó volt ránézni is a formájára.
- Giorgio12
- V.I.P.
- Hozzászólások: 840
- Csatlakozott: 2011.02.03., csüt. 09:31
- Értékelés: 387
- Tartózkodási hely: Csömör
Régi idők hifije
Jó napot Urak!
Egy letűnt korban a magnós pályafutásom egy BRG MK 23 készülékkel indult, szerette a kazettákat (enni).
Szép bilikék színe volt, mégis nagy kincsnek számított, akkor és nekem.
Aztán jött egy a képen látható MK 42, ennek annyit sem örülhettem, mert gyári hibás volt,
visszaadták az árát, mivel másikat adni nem tudtak (hiánygazdaság).
Az Orionokkal viszont csak pozitív emlékein vannak! HS 40 volt a vágyam, de az nem jött össze.
Régi idők hifije
(... ha esetleg valaki nem emlékezne a HS-200 as ORION -okra... A képet a neten lőttem most, a sajátjaimat nem fotóztam ez eddig, de ugyanilyenek. :-) )
Hát ezek szerint rosszul emlékeztem a hangfalak tekintetében, de sebaj. Az Orionok jól kiszolgálhatják a leírtak alapján.
Az oké hogy van benne egy nem éppen sorozatban belevaló fej, de ettől függetlenül be tudod idézni a gyári specifikációt? Szerintem ez sokak számára közelebb hozná hogy miről is beszélünk és nem találom a neten, hátha Neked megvannak.
Teljesítmény, freki tartomány,egyebek?
Épp a minap láttam egy sztereo videoton táska rádió-magót bent a melóhelymen az egyik irodában. És vidáman szólt!!! És jó volt ránézni is a formájára.
Régi idők hifije
(... ha esetleg valaki nem emlékezne a HS-200 as ORION -okra... A képet a neten lőttem most, a sajátjaimat nem fotóztam ez eddig, de ugyanilyenek. :-) )
Régi idők hifije
Az MK-42 -höz nem voltak "gyári" hangfalak, legalább is nem tudok róla, holott volt "beépített BRG -s" ismerősünk... :-) Mi ORION HS-200 -as hangfalakkal használtuk és HASZNÁLJUK! :-)
Az MK-42 -nek (a méretei alapján sejthetően) 2 pozitív tulajdonsága van (a mai napig is) :
1) Korához képest eszelős ereje van! 2-3 éve egy házibuliban is megállta a helyét mikor "kihullott" a sokkal újabb HiFi! Tette ezt 120 négyzetméteren úgy, hogy az ember saját szavát sem értette. :-D
2) Minőségi zenét hallgatva a mélyei, a basszusa nagyon szép! (OK, ehhez kellett az is, hogy egy viszonylag ritka, exportra szánt lejátszófejet sikerült hozzá szerezni az épp felszámolás alatt álló BRG -ből anno.)
Van egy aranykezű műszerész barátom, Ő szokta időnként "simogatni", ha épp kell valamiért... Neki van egy külsőre is gyári állapotúra restaurált darabja, fenomenálisan néz ki! :-) (Nekem sajnos ahhoz sem kézügyességem, sem türelmem, hogy a sajátom külsejét is olyan állapotúra hozzam, mint Ő az Övét.)
Amúgy épp nem rég említette, hogy gondolkozik az eladásán, mert Ő nem nagyon használja. (Ha valakit esetleg érdekel, írjon, megkérdezem Tőle, aktuális e még a dolog...)
Huhúúú Apám!
Jó rég láttam ilyet és már az sem volt hiba nélkül való, de mindig rácsodálkoztam. Számomra valahogy nemes vállalásnak tűnt a Budapest Rádiótechnikai Gyár (csak így egyszerűen) mérnökei részéről, hogy kidolgozott egy olyan terméksort, ami kiszolgálhatta a 70-es évek érdeklődő fülű hazai piacát.
Jól emlékezem még arra az estére amikor a nővérkém nyaggatására a szüleimmel el buszoztunk a Divatcsarnokig, melynek egyébként elegáns és fényes kirakatában ott díszelgett a BRG MK-25 típusú mono kazettás magnója. És aznap este meg is vásároltunk egyet. Égszínkék műanyagból készült, felvételt is tudott készíteni. Számomra 1970-71 telén (vagy lehet hogy korábban, de nem) egy csoda volt!!! Aztán pár évre rá láttam az MK27-et ami olyan űrkorszakian modern kialakításúnak tűnt a 25-höz képest. Majd jóval később volt szerencsém egy akkor már koros MK42-höz.
És az a tény, hogy ezek a készülékek láthatóan sokkal szerényebbek voltak mind ahhoz képest amiket 75-ben hozott japánból a két nagybácsim (egy-egy SONY teljes hifitorony), egy cseppet sem vont le a varázsukból. Ahogy az előbb írtam, számomra szinte nemes versengésnek tűnt a létezésük és tényleg őszintén és kíváncsian vártam, hogy milyen lesz a jövő. 5-6 éves fiúcska voltam.
Nagy tini koromra volt szerencsém a Videoton és Orion tornyaihoz (és addigra egyebekhez is). Még akkor is úgy tűnt, a nemes versengés még mindig folyik általuk.
Mondjátok miért adtuk fel? A miatt kár volt feladni, hogy nem egy pályán mozogtak a nyugat és a távol-kelet csodáival.
Az MK42-höz gyári hangfalak is voltak. Vagy rosszul emlékezem?
Régi idők hifije
Az ország első (hazai gyártású) sztereó magnóinak egyike... :-)
BRG MK-42
(Ütött-kopott, de tökéletesen működik! Sőt, csodás mélyei vannak! :-) )

Köszönöm!
Herstal, jól megy a bútorhoz!
És még szól is!
- Giorgio12
- V.I.P.
- Hozzászólások: 840
- Csatlakozott: 2011.02.03., csüt. 09:31
- Értékelés: 387
- Tartózkodási hely: Csömör
Régi idők hifije
Herstal, jól megy a bútorhoz!
És még szól is!
Online
Szép estét!
SABA Meersburg Stereo
- goodman
- V.I.P.
- Hozzászólások: 1214
- Csatlakozott: 2010.05.13., csüt. 19:54
- Értékelés: 504
- Tartózkodási hely: Győr
Régi idők hifije
Szép estét!
SABA Meersburg Stereo
Régi idők hifije
Nagy UP a hozzáállásodnak is.
Köszönöm, amint olvashattad eléggé motivált voltam (vagyok) a témában.
Ráadásul a "munkálatok" közepette nagyon érdekes környezettel volt szerencsém megismerkedni. Kezdve a különböző adok-veszek oldalakon kínált tárgyak és tulajdonosaik körében és folytatva például az időközben beszerzett információkkal, azok menyiségével és minőségével is egyaránt. Az adott cucchoz szerencsés módon rengeteg háttér információ (szerviz manual-ok, esetleírások, áttekintések és értékelések) volt található.
Arról pedig még nem is ejtettem szót hogy milyen gyönyörűen szól. A Coral külön megér egy misét ha valaki utána néz.
A tapasztalat mindenesetre azt mutatja, hogy bizonyos elemeiben rendkívül ritka, ugyanakkor kitűnő állapotú és eredeti sajátosságait tekintve is jelentős minőségű darabokról van szó. Példaként éppen a Coral 10-sa7 valamint mondjuk a Sony DR-41.
Azt gondolom, hogy rendszeres időközönként karbantartva még lehetnek további aktív évtizedei ennek a készletnek.
- elektrorudi
- V.I.P.
- Hozzászólások: 718
- Csatlakozott: 2010.02.15., hétf. 20:42
- Értékelés: 150
Régi idők hifije
Hello mindenkinek!
Élvezettel mazsoláztam végig a retro-t többször is.
Amit én kívánok bemutatni annak a következő a története:
Nagy UP a hozzáállásodnak is.
Régi idők hifije
Hello mindenkinek!
Élvezettel mazsoláztam végig a retro-t többször is.
Amit én kívánok bemutatni annak a következő a története:
Gyermek korom meghatározó élménye volt mikor 10-11 éves koromban két cirkuszművész nagybátyám (anyám testvérei Simon Tibor és Simon Árpád) hoztak 1975-76 telén japánból két Sony tornyot Coral gyártmányú hangfalakkal. Emlékszem mikor a posta 6 darab nagy csillogó alumínium kamera kofferben (inkább láda) kiszállította. A családi történetmesélés szerint a ládák egy Tokiói Sony kereskedés grátiszai voltak, az akkori kor divatja szerinti, gésák által felszolgált tea szertartásra szóló meghívással együtt! A családi fotógyűjtemény képei máig olyan elevenné teszik előttem a történetet mintha magam is ott lehettem volna.
Az egyik teljes tornyot Tibor nagybátyám cirka 1978 környékén eladta (De jó lenne tudni kinek!) 120-130 ezer forint környékén (Mai mércével iszonyatos ár).
A másikat Árpád nagybátyám az elmúlt nyáron hagyományozta rám kissé kihasználatlanul szendergő állapotában. Megígértem neki, hogy rendbe hozom és vigyázok rá amíg csak lehetséges, hiszen számomra mindig is ikonikus jellege volt ennek a "csodának" és most minden nap bearanyozza az estéimet, látva hogy a nappalimban pihennek.
A készlet:
TA-2650 erősítő
ST-2950F tuner
TC-186SD magnódeck (pót meghajtószíj készlet)
PS-1350 lemezjátszó (Sony ND134G pickuppal)
Coral 10-SA7 hangfal kit (házilagosan épített dobozba építve)
ECM-99 sztereo mikrofon
DR-41 kvadrofon fejhallgató
Sony ND135 taratalék pickup
Sony C-1 magnófej tisztító kazetta
Komplett gyári kábelezés
+ gyári eredeti dokumentáció
Az átvételkori állapot:
Az erősítő balansz és hangerő potméterei kissé surrogóak voltak valamint a szalagos hangforrás választó néha az egyik oldal csatornáját némán hagyta. (Ezek puszta kontakt hiányosságok voltak, elkoszolódás-"száradás" miatt).
A tuner hibátlanul üzemelt.
A magnódeck egyik irányba sem csévélt és a lejátszás sebessége hihetetlenül nagy volt. Az egyik VU méter mutatója csak idegesen remegett.
A lemezjátszó tányérja meg sem mozdult (a csapágya beállt) és egy láthatóan túl feszes szíj volt rá felrakva.
Az egyik hangfal középsugárzóján a membránba befutó vékony rézhuzal szakadt volt, ezért néma volt.
A fülhallgató hibátlan volt.
A mikrofon markolatában egy cirka 20 éves maxxel elempár volt belerohadva.
A kábelcsatlakozókba az rca kábelek szinte bele voltak sülve.
A javítások:
A hangfal hiba kivételével minden házilagosan történt.
Még a torony szétszerelése is nehézségekbe ütközött a kábelezés csatlakozóiak szétbontási nehézségei miatt.
Végül roncsolódás nélkül sikerült őket szétcsatlakoztatni.
Elsőként a lemezjátszó hibái lettek elhárítva. Szétszerelés, megfelelő szíj beszerzése, tányércsapágy kiszerelése, szétszerelése, állapotfelmérése, kenése, visszaépítése. Az eredmény egy tökéletesen működő lemezjátszó.
A következő a magnódeck hibáinak elhárítása volt. A mechanika teljes szétbontása felfedte a csévélések hiányának okát. Ez javítva lett majd tisztítás, kenés, görgők- fejek utólagos tisztítása, összeszerelés, csodavárás. A csévélések okésak, de a lejátszás még mindig futva-cincogva teljesít. Végül a meghajtómotor vezérlő elektronikájának hibamegállapítása után, megfelelő alkatrészek beszerzésével (Ebay eredeti Sony gyártmányú IC 3,5 euro!), cseréjével a hiba megszűnt. A VU méter "magától" rendbe jött. Nyilván egy korábbi javítási kísérlet során megszorulhatott, de a helyes összeszerelés megoldotta a problémát. A meghajtó szíjak tökéletesek voltak, a pót készletet nem volt szükséges felhasználni. Végül a deck hibátlanul üzemel.
A harmadik a hangfal hiba kiküszöbölése volt. Egy Budapest XIII. kerületi hangszórójavító helyben megvárással 2500 Ft-ét javította a hibát a csévetest cseréjével. A hangfal ismét hibátlanul működik.
A negyedik (furcsamód legnagyobb félelmem) az erősítő kontakt hibáinak javítása volt. Végül a web-en talált esetleírásból okulva ennek is nekimerészkedtem. Sőt azt gondolom eredményesebb voltam, tudniillik alkatrészek kiforrasztása nélkül, helyben javíthatók voltak a kontaktok az összes potméterben. Az erősítő tökéletes működésűvé vált.
A mikrofon "hibája" az ősi elemek eltávolítása és belső tisztítás után sikeresen elhárult.
A hangfaldobozok legyártása Árpád nagybátyám keze munkáját dícséri még cirka 20-25 évvel napjaink előttről. Mivel komoly repülőgép modellező mérnök-szakember hírében áll, nem okozott nehézséget számára, hogy a gyártó (Coral) eredeti szabásmintái és gyártási utasításai alapján kitűnő hangdobozokat építsen a kit-ben kapott hangszóró egységek-hangváltó számára.
Mivel ezek légmentes (nem bass reflex) dobozok, a 15mm-es rétegelt lemez, belső rezgés csillapító paplanok, gumi szigetelések, valamint gittelés- furatok-faékek és ragasztás technikájával egy mai napig valóban légzáró hangdoboz-párt sikerült létrehoznia. A dobozok azomban semmilyen színezést, festést, lakkozást nem kaptak általa. Elmondása szerint nem tudott magában dűlőre jutni ebben a kérdésben. Végül a képeken látható festést a dobozok oldal- és hátfalaain én követtem el a jelenlegi befogadó bútorzathoz harmonizálóan, valamint kaptak egy-egy védő szövet előlapot. A hangfalak előlapjait szándékosan nem festettem, meghagytam őket a kapott állapotban mintegy mementóként.
Végül is most elmondhatom, hogy egy tökéletes működésű 1975-76-os gyártású 37-38 éves Sony hifi boldog tulajdonosa lehetek, olyan emlékekkel melyek már 10 éves korom óta hozzám kötik ezt a gyönyörűséget.
A képek:
Csatolt képek:
Régi idők hifije
A Kuzma alatt lévő dobozszerű alkalmatosság az micsoda? Valami speckó rezgéselnyelő cucc?
Ahogy elnézem, ez valóban az. Egy un. sandbox. (De ha tévednék, akkor majd peterson fórumtárs kijavít.)
.
Régi idők hifije
Köszönöm!
A jó phono miatt is választottam, meg ez még megfizethető (az 500-tól felfele már horror...) Egyenlőre a Sonusokkal kell beérnie, ha lesz alkalmam majd, próbálok hozzá másokat.
Amúgy a "kabátkát" Fakopáncs követte el, hála neki mégegyszer!
Ezek talán jobban sikerültek:
Luxman 5.jpg
Luxman 6.jpg
A Kuzma alatt lévő dobozszerű alkalmatosság az micsoda? Valami speckó rezgéselnyelő cucc?
LP:Pink Triangle PT One, Helius Scorpio III kar, Benz Wood SM 0,85mV, AN-V QSSC
CD:Philips CD304 Meridian 203DAC, AN-Vx kábel
Tuner: Kenwood KT8300 analog tuner, AN-V
Erősítő:AN OTO PHONO
Hangfal:AN-E/Hemp+Townshend tweeter, Kondo KSL,AN-SP QSSC
Állványok: Sound Org ZO28,ZO21

szamszingelsz
Szép ez a Luxman így bedobozolva
Lemezjatszó by Szász György, Benz Micro Glider (Malfox), Raspberry Pi4(Volumio), Innacoustic DAC mod., DPA VW 2 phono-előfok, DPA 6C33C SE monoblokkok, Hangsugárzó: Lua con Espressione, kábelek DIY (Malfox), tápkábelek (saját DIY), EWA LS-40
Régi idők hifije
Hozzám is költözött egy régi erősítő.
szamszingelsz