Egy nap a műhelyben V4.0
Avagy folytatódik a féktelen dipól ámokfutásom...
Gyorsan le akartam rendezni ezt az egyedi nézőpontú céltalan hifiskedést, hosszabb szájtépés nélkül, de ha már kopaszbarack megtisztel azzal, hogy szereti olvasni a bő lére eresztett szájtépéseimet, kicsivel több tejberizsázást tolok a előre tervezettől.
Elnézést kérek az ide-oda csapongásért, de nincsen kedvem erőn felül összeszedettséget mímelni az ünnepi szezonban.
Az előzetes várakozásaim, piócás emberek, "ismerős-ismerőse" kezdetű mendemondák ellenére, sokkal szimpatikusabb hangsugárzó számomra az ES100, mint a közel dupla méretű, lényegesen drágább testvére.
Nagyon más tud lenni a pőre valóság, mint az online, zárt csoportos, "téma szakértője szájából", szakszerű tanácsként elhangzó téveszmék.
Persze ne értse félre senki, sokkal jobb, minőségibb basszusátvitelre képes az ES500, már a lényegesen nagyobb panelfelület jogán, mint a másik kettő Audiostatic.
A Wing teljesítményét, jelen írásban nem fogom különösebben feszegetni, mert arról már írtam bővebben egy agymenést, ahol összevetettem egy felső-középkategóriás Martin Logan hibriddel. Akit érdekel, lapozzon vissza és nyálazza át.
Klasszikus értelemben az ES500, mint bármelyik más, bármekkora méretű, árú, teljes-sávú elektrosztatikus könnyűsúlyúnak, erőtlennek tűnhet, dinamikusokhoz mérten... Mert az is! De! Ez a de, egy kövér, húsos NAGY DE!
A hűtőszekrény méretű dinamikus mélynyomók hangzásának nagy része felrakódás, elkenődés, torzítás és kabinet rezonancia, amely azonnal nyilvánvalóvá válhat azok számára, akik együtt tudnak élni egy dipólus paravánnal.
Akkor érti meg az egyszeri jobbágy, hogy a mély-hang(ok) nem csak egy gombócként, sebtében a hangkép aljára tapasztott, dübörgő, kontrollálatlan, másodrangú hangsáv.
Itt is vannak színek, hangsúlyok, árnyalatok, előttünk megszülető, leheletfinom ecsetvonásbeli különbségek, épp úgy, mint a többi frekvenciasávban.
Még a legjobb dinamkus elvű szubládák is kompromisszumot képviselnek ezen a területen.
A hang ugyan lehet csontrepesztő és grandiózus, de a szövet, a hangszerek, valós értelemben vett teste nem annyira cizellált, átlátszó a megoldás, meghanikai összetettségéből fakadó "hajtáslánc" eredményeként.
A dinamikus (mély)hangszóróknál a nagy membrántömeg tehetetlenséget okoz, így a tranziens információ (pl. bőgő
pengetésének frissessége, kontúrja, színei, textúrája, zongorahang indítása, pedál használatának megléte) sérül, elmosódik.
A vékony fólia ezzel szemben, minden rezdülést képes lekövetni, szó szerint, szinte együtt lélegzik a zenével.
Itt nincs mechanikai csillapítás, ugyanis dinamikusnál a hangszórókosár, felfüggesztés, lengőtekercs, mágnes, tömőanyag, doboz fékezi, torzítja, folyamatában módosítja a forrásjelet.
Elektrosztatikusnál a levegő az egyetlen "ellenállás". Ezért marad(hat) olyan tiszta a mély, mint a többi frekvenciasáv.
Másik fegyvertény: lineáris meghajtás a teljes felületen. Vagyis a dinamikus hangszórót a lengőtekercs
hajtja, ezáltal a membrán torzul, különösen nagy kitérésnél.
Az elektrosztatikus membránt még a leghitványabb konstrukciók esetén is relatíve egyenletes "erőtér" mozgatja, ebből következik az alacsony torzítás, akár mély frekvenciák esetén.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez csak moderált hangerőszinteken igaz, mivel dühöngésre a sztatikus megoldás alkalmatlan, illetve akkor fog csak igazán torzítani!
Gyors lecsengés, vagyis a basszus nem csak üt, hanem meg is áll, amikor szükséges, így nem mossa el az apró információk zömét.
Talán ezért érzem szubjektíve, hogy még 30 Hz körül is „ütős és tiszta” jelleg mellett, kontúros, világos, nem zavaros a hangzás.
Különösen nagy élmény az Eagles - Hell Freezes Over lemezén a helyes tonalitás mellett a lábdob, egyéb dobbőr hangokat megtapasztalni.
Mondjuk sokkal több mindent nem tudok méltatni az ES500-al kapcsolatosan, mivel a hiányosságai a töretlen rajongásom ellenére is túlsúlyban vannak.
Vizsgáljuk meg akkor behatóbban az ES100-at is.:
Meglátásom szerint a cég korai korszakának egyik legérdekesebb és legtisztább hangú modellje, annak ellenére,
hogy a gyártó kínálatában nem igazi referencia termék.
Gyakorlatilag a pár évre rá a cég kínálatában DCI néven megjelent hangsugárzó sem volt más, mint egy ES100 kicsit tetszetősebb, modernebb csomagolásban.
Egyszerűen csak a szokásos újramelegítés, ráncfelvarrás, áremelés szentháromsága mint bármelyik másik iparágban.
Hangkaraktere, (ár)kategóriáktól függetlenül referencia értékű a magas–közép tartományban, különösen a konstrukció egyszerűségét szem előtt tartva.
Sajnos az alsó regisztereknél már nem ilyen rózsás a helyzet, kb. 100-150Hz alatt gyorsan veszít az erejéből, energiájából és úgy zuhan be, mint platós Zil a szakadékba!
Annak ellenére, hogy a gyártó lényegesen olcsóbb modellnek pozicionálta a keskenyebb panelje a felső regiszterben, lényegesen nyíltabb, levegősebb hangzást eredményez.
Természetesen ezek mellett a hangminőséget a trafó kivitel, méretezés, sztátor-fólia távolság is jelentősen befolyásol(hat)ja.
Az ES100-500 esetében ez a távolság 2,8mm-re adódik, két trafós meghajtás mellett.
A hosszú löketű panellel szerelt Wing-nél(DCI-LT) ugyanezen távolság, már extrém nagy, 4mm-re adódik, ezáltal a teljes (el)mozdulás akár 8mm-is lehet, így itt már szükséges volt a több trafós meghajtásra.
Úgy tapasztaltam, hogy a magas hangok optimális lesugárzásához sokkal előnyösebb a kis állórész-fólia távolság.
(Az Audiostatic-októl egy pillanatra elvonatkoztatva, szerintem a közép-magas ideális lesugárzásához egy megfelelően szegmentált, minimális 1-1,5mm sztátor-fólia távolsággal rendelkező panel az ideális. Persze az meg nem tud a limitált fóliamozgás miatt, még nagy méret mellett sem, 100Hz alá menni.)
Vagyis hiába, sokkal modernebb, extrább, fejlettebb, teljesebb hangsugárzó a Wing, nekem akkor is jobban tetszik az ES100 magas hangjainak hangzása, adagolása, skálázása.
Egyébként erre a korabeli, 94-es Stereophile teszt is rávilágít, méltatva a szoprán minőségét.
Egyenesen addig merészkedett a teszt írója, hogy az ebben a versenyszámban a mai napig abszolút végső referenciának számító Quad ESL57 fölé pozicionálta.
Az ES500 szélesebb panelje, magas frekvenciákon sokkal erősebben irányított, oldalról szinte „eltűnik” a magas, szemből is sokkal tompább, zárt érzetű a hangszóródás egy korábbi agymenésben taglalt problematikája miatt.
Nem is képes nyíltságban felzárkózni az ES100 és a Wing mellé, így be kellett érnie a sereghajtó szerepkörrel.
A gyakorlatban, sokkal ideálisabb, előnyösebb lenne, keskeny, magas panelt használni minden gyártmányban.
A nagyobb membránfelület ugyan több levegőt mozgat egy "tüdővel", viszont a méretből fakadóan nagyobb a membrán tehetetlensége.
Konkrétan ez nem is igazán a gyorsaság elvesztését jelenti, hanem inkább azt, hogy a legapróbb, magas frekvenciás részletek módosulnak és nem annyira kontúrosak.
Persze ne feledkezzünk meg a panel keretén ébredő káros rezonanciákról, diffrakcióról és a vitorla méretű felületek akusztikai visszahatásairól sem.
Nagyobb panel, nagyobb mechanikai felület, bizonyos módusok elnyelhetik, kisimíthatják a frekvenciákat. Szóval egyáltalán nem törvényszerű, hogy a nagyobb panel minden tekintetben nagyobb nyereség, vagy jobb hangminőséget eredményez. Vagyis a nagyobb méret teljesen más megoldandó kihívásokat, szerteágazó problémahalmazt támaszt a tervezők felé.
A nagy méretű aktív felület talán egyetlen előnye, hogy alapozásban, testben többet nyújt, de ennek ára a felső sáv fénytelensége, extrém esetben hallható beszűkülése.
Ezzel szemben az ES100 előnye a kivételes nyíltság és transzparencia. A keskenyebb panel miatt, lényegesen szélesebb a szórás, gyorsabb a lecsengés. A levegősség, tisztaság, amit produkál, a legjobb elektrosztatikusokra jellemző, néha még a lényegesen drágább modelleket is felülmúlja ebben a versenyszámban.
Mivel kis felület, alacsony a membrán tömege, így nagyon jól követi a (mikro-makro)dinamikai változásokat, ami rétegzett érzetet kelt és élő, „lélegző” hangképet eredményez, extrém gyors, precíz középtartományban feloldva.
Az ES100 legnagyobb gyengeségei között a korlátozott, nem létező alsó oktávok éppúgy szerepelnek, mint az általános mechanikai instabilitás és hanyag összeszerelés.
A gyári keret, rezonanciára hajlamos, tehát az utólagos merevítés elengedhetetlen, ha valaki hosszú távon stabil, torzításmentes hangot szeretne. Már pedig miért ne szeretne? Szeretne valaki sz@rt drágán?
Amit még nem említettem, hogy minden klasszikus típus egy roppant alattomos pormágnes, vagyis ha nem hallgatja az ember célszerű kihúzni azonnal a hálózatból. A Wing már automatikusan lekapcsol zenei jel hiányában, de a két másik szög egyszerű típusban ilyen úri hívságok természetesen nincsenek.
Persze nem tudom mi mást várhatna az ember, hiszen nem antisztatikus hangsugárzók, hanem elektrosztatikusak.
Igazából a kettő hangsugárzó együtt hallgatva adta meg a hátradőlős, referencia minőségre jellemző teljességet, zenei perspektívát egy aktív váltó segédletével.
Vagyis a közép magas sávban az ES100, míg valahol 300-350Hz-től lefelé pedig az ES500 dolgozott. Nagyon élvezetes a kombináció sima, varrat nélküli egységes, hibridek számára utolérhetetlen hangzása.
Szinte mindenféle műfajon brillíroztak a zúzósabb rock és pumpálósabb zenék kivételével, mert ott már elfogy, vagyis nem elég az ES500 (basszus)teljesítménye.
Talán még annyi, hogy nagy levegőt kívánnak maguk körül, különben az elérhető prezentáció megrekedhet, valahol a futottak még és az erős közepes szintjén.
Összegezve: megszámlálhatatlan gond van a sztatikus hangsugárzókkal, megkérdőjelezhetetlen erősségeik ellenére.
Éppen ezért a mai napig nem tudom tiszta szívvel ajánlani egyik gyártmányt sem, illetve megértem, ha valakit az ilyen típusú hangsugárzóktól kiver a víz. Sokszor engem is!
Aki viszont érez magában erőt, szakértelmet, kitartást ezeknek a háklis őscsótányoknak a rendbeszedéséhez, újragondolásához, bátran vágjon bele, mert az élmény maradandó.
Akinek nem inge, ne vegye planárra!
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Chester Thompson 
Mick Jagger, David Bowie and Pete Townshend together at David’s party at ‘Pop’, Soho Street, London after Bowie played a gig at nearby The Astoria 
rock music
