Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Lemezek, zenék
Moderátor: cables
Re: Lemezek, zenék
Egy jó ma esti program
Belépőjegy: 2000 forint
A BJC CÍME: BP.XIII. HOLLÁN ERNŐ U. 7.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY szervezésében a Budapest Jazz Clubban
2019. OKTÓBER 11-én, PÉNTEKEN 20.00 órai KEZDETTEL AZ
EAST GIPSY BAND lép fel
Az EAST GIPSY BAND nagyszerű kezdeményezés a roma zenei hagyomány és a jazz ötvözése terén élvonalbeli magyar roma zenészekkel. A zenekar hatalmas sikert aratott a londoni 606 Clubban, a világhírű New York-i Blue Note-ban és a 2014-es Detroit Jazz Fesztiválon is. BALÁZS JÓZSEF, a közép generáció egyik legtehetségesebb zongoristája, a Krakkói Jazz Juniors Versenyen a legjobb szólista díját nyerte el. Most már saját együttesét vezeti, de bátyja zenekarának is egyik húzóembere. A hegedűs/gitáros SÁRKÖZI LAJOS 2006-ban, 15 éves korában nyerte meg a Magyar Rádió országos jazzhegedű versenyét. Azóta is ugrásszerűen fejlődik. A cimbalmos OLÁH VILMOS az egyik nagy új ígéret hangszerén. Az énekes BALOGH GUSZTI a Nomada zenekar vezetője, a Fabula Rasa zenekar tagja, de emellett számos egyéb hazai és külföldi zenekar állandó vendégzenésze is. A bőgős ORBÁN GYÖRGY az ország egyik legkeresettebb zenésze hangszerén. Lendületes, virtuóz, lehengerlő muzsikus, számtalan együttesben játszik. 2005-ben tagja volt az Avignon Nemzetközi Jazz Fesztiválon nagydíjat és közönség díjat nyert Bolla Quartetnek. BALÁZS ELEMÉR dobosként és zeneszerzőként - immár másfél évtizede meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, s 1995 óta zenekarvezetőként is működik. Ő aztán igazán nem szorul bemutatásra.2019. OKTÓBER 11-én, PÉNTEKEN 20.00 órai KEZDETTEL AZ
EAST GIPSY BAND lép fel
Belépőjegy: 2000 forint
A BJC CÍME: BP.XIII. HOLLÁN ERNŐ U. 7.
Re: Lemezek, zenék
Néhány jazz CD újdonság a tengeren túlról
Az Origin/OA2 jazz lemezkiadó (http://originarts.com/) változatos jazz kínálatából
árak Egy amerikába szakadt hazánkfia Gárdonyi László ( https://www.facebook.com/LaszloGardony/ ) új szóló zongora lemezét a Sunnyside lemezkiadó jelentette meg
A különleges nevű SEE TAO Records érdekes ujdonsága John Yao trombonos CDje, amelyen csak saját szerzemények szerepelnek. Kicsit elvont zene, de a hangminősége nagyon jó.
Az Origin/OA2 jazz lemezkiadó (http://originarts.com/) változatos jazz kínálatából
árak Egy amerikába szakadt hazánkfia Gárdonyi László ( https://www.facebook.com/LaszloGardony/ ) új szóló zongora lemezét a Sunnyside lemezkiadó jelentette meg
A különleges nevű SEE TAO Records érdekes ujdonsága John Yao trombonos CDje, amelyen csak saját szerzemények szerepelnek. Kicsit elvont zene, de a hangminősége nagyon jó.
Re: Lemezek, zenék
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY szervezésében a Budapest Jazz Clubban
2019. OKTÓBER 3-án, CSÜTÖRTÖKÖN 20.00 órai KEZDETTEL
A BJC BIG BAND és két élvonalbeli brit harsonás:
ALISTAIR WHITE & TREVOR MIRES koncertje lesz műsoron
2019. OKTÓBER 3-án, CSÜTÖRTÖKÖN 20.00 órai KEZDETTEL
A BJC BIG BAND és két élvonalbeli brit harsonás:
ALISTAIR WHITE & TREVOR MIRES koncertje lesz műsoron
A BJC BIG BAND a Budapest Jazz Club házi zenekara, amely a fiatal és a középső jazz nemzedék legjobbjait tömöríti a trombitás Csizmadia Dávid irányítása alatt. Repertoárjuk a nagy big band örök zöldekből és Magyarországon alig vagy egyáltalán nem ismert szerzeményekből áll. Általában olyan vendégművészeket hívnak meg, akik még nem játszottak magyar nagyzenekarral. A nemrég összeállt zenekar máris erős egyéni karakterrel, széles dinamikai skálával és virtuóz technikával rendelkezik.
ALISTAIR WHITE-ot 1997-ben szavazták meg Nagy-Britanniában az Év Fiatal Jazz zenészének. 2000-ben és 2001-ben is a BBC jazz műsorvezetői őt minősítették az év legjobb harsonásának. Alistair harsonán, eufóniumon és basszus harsonán játszik. Jelenleg tagja a Noel Gallagher’s High Flying Birds, valamint az Incognito és a Beautiful zenekarnak. Játszott már Quincy Jones-szal, Maceo Parkerrel, Jamie Cullummal, a Charlie Haden Liberation Orchestrával, John Dankworth-sel, Cleo Laine-nel, Tony Bennettel, Georgie Fame-mel, James Morrisonnal – és a lista elég hosszú. Amikor duettezett a brit harsonás király Mark Nightingale-lel, egy kritikus a nagy Kai Winding és J.J. Johnson játékához hasonlította a teljesítményüket.
TREVOR MIRES 14 éve van már London zenei szcénájának az élvonalában. Roppant sokoldalú zenész, aki – többek közt – George Bensonnal és a Sam Rivers Big Banddel játszott és készített lemezt, sőt az utóbbi minőségben alkalmazta őt Pat Metheny, Toots Thielemans és David Sanborn is. Ugyanakkor tagja volt és turnézott a világhírű Jamiroqui jazzfunk formációval, valamint az Incognitóval is. Nemrég turnézott a Randy Brecker’s European Big Banddel, de felvételt készített a Radioheaddel, Alicia Keys-szel és Beyoncével is. Pillanatnyilag Tom Jones hangszerelője és harsonása is.
Belépőjegy: 3900 forint
Re: Lemezek, zenék
OFF, de annyira érdekes filmek, hogy nem tudtam nem betenni
Magyarország 1920
[url]https:// www.youtube.com/watch?v=ST0PLDfmqlw/url]
[url]https:// www.youtube.com/watch?v=EyxJ0yEZkt4[/url]
Magyarország 1920
[url]https:// www.youtube.com/watch?v=ST0PLDfmqlw/url]
[url]https:// www.youtube.com/watch?v=EyxJ0yEZkt4[/url]
Re: Lemezek, zenék
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY szervezésében, a Budapest Jazz Clubban
2019.SZEPTEMBER 27-én, PÉNTEKEN 20.00 órai KEZDETTEL kerül sor
ROZSNYÓI PÉTER szóló koncertjére
A Downbeat kritikusa, John McDonough meghatározása szerint a „zenészek zenésze” olyan muzsikus, aki túl jó a közönség számára. Ez a meghatározás telitalálat a zongorista ROZSNYÓI PÉTER esetében is. A ragyogóan tehetséges és eredeti, fiatal veszprémi zenészt pályatársai és az elkötelezett jazzrajongók szűk köre is nagyon nagyra tartja, de számottevő közönségre legfeljebb csak akkor számíthat, amikor valamilyen nevesség, mint a legutóbb Chick Corea előzenekarának az élén lép fel. Első albumának megjelenésére 28 éves koráig kellett várnia. Rozsnyói Péter stílusa azonnal felismerhető. Jóformán egyedülálló abból a szempontból, hogy Jacques Loussier-val ellentétben ő nem Bachot jazzesítette, hanem a jazzt „bachosította”. És tette ezt jobban, ízlésesebben minden kortársánál, sőt az esetenként hasonló irányban tapogatózott Dave Brubecknél is. Ez roppant logikus építkezést jelent, amit ugyanakkor áthat a jazz spontaneitása és sodrása. Rozsnyói muzsikája letisztult, érzelgésmentes, de óriási érzelmeket hordoz, akár csak Baché. Egy másik zenész, aki – Rozsnyóit hallgatva – eszébe juthat az embernek, a néhai Lennie Tristano, de a mester, a legtöbb esetben, szárazabb volt magyar utódjánál. Manapság óriási és méltánytalan kényszer nehezedik a fiatal jazz-zenészekre, hogy komponáljanak is. Sajnos sokuknak nem ez az erősségük. Rozsnyói Péter ezen a téren is kivételt képez.2019.SZEPTEMBER 27-én, PÉNTEKEN 20.00 órai KEZDETTEL kerül sor
ROZSNYÓI PÉTER szóló koncertjére
“Serenity Prayer” c. tavaly készült szóló koncertlemezéről így nyilatkozott világhírű pályatársa, Oláh Kálmán: „Kifinomult billentés-technika, kiváló formaérzék, remek dallam- és harmóniaérzék – ezek a szavak jutnak eszembe Rozsnyói Péter új szólólemezét hallgatva. Jól ismerve Péter klasszikus zenei munkásságát is, megtapasztalhattam, hogy ugyanazzal a természetességgel és átéléssel játssza Bach műveit, mint a saját, sokszor rögtönzött darabjait, illetve a jazz-standardeket. Ez a mostani felvételén hallható rendkívül kifejező és érzelemdús játékából is kiderül, amely újra megerősítette bennem azt, hogy akkor jó egy rögtönzés, ha úgy hangzik, mintha meg lenne komponálva; egy megírt szerzemény előadása pedig akkor, ha úgy tűnik, mintha a mű éppen most születne.”
Re: Lemezek, zenék
Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy nagyon érdekel a magyar rock múltja. Ehhez egy érdekes video:
https://www.youtube.com/watch?v=8XQ-0LBzaqY
https://www.youtube.com/watch?v=8XQ-0LBzaqY
Re: Lemezek, zenék
Budapest legjobb lemezboltjai https://welovebudapest.com/toplistak/bu ... ezboltjai/
Érdekes módon az egyik legnagyobbat én nem találtam az egyébként kitűnő összeállításban:
Lemezkuckó, Király u. 67, 1077 https://lemezkucko.hu/#anchor
Érdekes módon az egyik legnagyobbat én nem találtam az egyébként kitűnő összeállításban:
Lemezkuckó, Király u. 67, 1077 https://lemezkucko.hu/#anchor
Re: Lemezek, zenék
2019. SZEPTEMBER 13-án 20.00 órai kezdettel
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN a
SARA DOWLING(UK)-GAYER MÁTYÁS DUÓ-val kápráztatja el a nagyérdemű közönséget
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN a
SARA DOWLING(UK)-GAYER MÁTYÁS DUÓ-val kápráztatja el a nagyérdemű közönséget
Az énekesnő SARA DOWLING a brit jazzvilág új csillaga. Repertoárjának oroszlánrészlt a Nagy Amerikai Daloskönyvből meríti, példaképei Sarah Vaughan és Betty Carter, de aki csak hallotta és szerződtette mind tudja, hogy Sara különlegesen sajátos színt hoz minden előadásán, valami meghatározhatatlanul újszerűt és frisset. London legjobb klubjaiban, a Ronnie Scottsban, a 606-ban és a Cinnamonban is rendszeresen hallható, a közönség imádja. Az Ománban ír és jordániai szülők frigyéből született énekesnő hivatásos csellistaként kezdte pályafutását, ami az8 átlagnál sokoldalúbbá tette. Nagy hangterjedelme és hihetetlen muzikalitása élménnyé teszi minden koncertjét. A világhírű trombitás, Guy Barker mondta róla: “A hangjában megvan minden tulajdonság, amely a nagy énekesek sajátja.” A Jazz Views kritikusa szerint “Sara most már elementáris erőt képvisel az Egyesült Királyság jazzvilágában. Kétségkiívül nagy jövő áll előtte.
Sara partnere Londonban is gyakran a most már ott élő, de Európa-szerte fellépő, fenomenális magyar zongorista, GAYER MÁTYÁS. Matyi nemzedékének egyik legszédületesebb tehetsége. A közönséget és zenésztársait egyaránt lenyűgözi, nem is annyira egyébként fantasztikus technikájával, hanem azzal az eredetiséggel, amelyekkel a legismertebb standardeket is a magáévá varázsolja. Még nem is végzett az akadémián, amikor az egyik jónevű lemezvállalat tehetségkutatója megjegyezte: “Nem szeretek ilyet mondani, de ez a fiú potenciáélis világsztár.” Azóta Matyi kétszer is döntős lett a Montreux Nemzetközi Jazz Fesztivál szóló zongora vetélkedőjén. Monty Alexander kiemelkedőnek találta a játékát. Londonban a Ronnie Scotts Upstairs állandó fellépője, de játszott már jóformán a brit főváros minden rangos klubjában, így többször a 606-ban is. Élvonalbeli jazz-zenészek hívják meg rendszeresen, mint Matt Fishwick, Renato D’Aiello, Arnie Somogyi, Winston Clifford, Tony Kofi vagy Steve Brown.
Belépődíj: 2000 forint, nyugdíjasoknak: 1600 forint
A BJC CÍME: BP.XIII. HOLLÁN ERNŐU. 7.
Re: Lemezek, zenék
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY szervezésében a Budapest Jazz Clubban
2019. SZEPTEMBER 6-án, PÉNTEKEN, 20.00 órai KEZDETTEL
A SZAKCSI TRIÓ feat. BACSÓ KRISTÓF lép fel.
2019. SZEPTEMBER 6-án, PÉNTEKEN, 20.00 órai KEZDETTEL
A SZAKCSI TRIÓ feat. BACSÓ KRISTÓF lép fel.
Nem kell foglalkoznunk azzal, hogy elmondjuk, ki is a magyar jazzélet kiválósága, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongorista SZAKCSI LAKATOS BÉLA. Aki hozzánk jár, az tudja, aki pedig most jön először, az szerencséjére megtudja. Azért annyit elmondhatunk, hogy Chris Potterrel készült élő albumának brit recenziójában 2013-ban egyebek közt ez olvasható: Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz kulcsfigurája, és játéka Bartók Béla perkusszív disszonanciájában és az általa mélységben tanulmányozott roma népzene leplezetlen érzelmességében gyökerezik. Szólói dörögnek és áttörnek Cecil Taylor birodalmába, majd díszes futamokba torkollnak, nem csekély mccoytyneri érzéssel. Ez mind fellelhető a nyitószám bevezetőjében. De fantasztikusan szvingel és kíséretben tévedhetetlen, furán egyéni és ritmikus.
Bőgőn BARCZA HORVÁTH JÓZSEF, kiváló bőgősöktől hemzsegő hazánknak is egyik legjobbja játszik., aki egyben kiváló komponista és zenekarvezető. Könnyeden és melodikusan kezeli hangszerét, kíséretben és szólistaként egyaránt lenyűgöző.
BALÁZS ELEMÉR dobosként és zeneszerzőként - immár másfél évtizede meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, s 1995 óta zenekarvezetőként is működik. Ő sem igazán szorul bemutatásra!
A vendégművész, a kiváló szaxofonos BACSÓ KRISTÓF a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszaka, a Conservatoire de Paris és a bostoni Berklee College of Music egykori tanítványa, aki (Zana Zoltánnal együtt) első helyen végzett 1999-ben a Bartók Rádió 2. dzsessztehetségkutató-versenyén. Játszott Európában, Amerikában, Japánban, valamint többek között Eddie Hendersonnal, Patituccival és Jeff Densonnal. Az elmúlt években szenzációs kortárs-zenét produkált saját együttesével, Triáddal és a zongorista Oláh Kálmán társaságában
Belépőjegy: 2000 forint, diákigazolvánnyal rendelkezőknek és nyugdíjasoknak: 1600 forint
A BJC CÍME: BP.XIII. HOLLÁN ERNŐ U. 7.
Re: Lemezek, zenék
Nagyon jó jazz
Az 1952-ben alakult Modern Jazz Quartet (MJQ) a dzsessz egyik meghatározó jelentőségű együttese. A tagok - valamennyi egyénileg is kiemelkedő jelentőségű zenész - először Dizzy Gillespie big bandjében játszottak együtt 1946-ban.
Zenéjüket kifinomult hangzás, rendkívül csiszolt, könnyed játék és állandó kísérletezés jellemezte és persze Milt Jackson vibrafon játékának egyedien varázslatos hangulata.
Az együttes tagok különböző elfoglaltsága miatt sokszor szétment és újra összeállt. De még az 1980-as évek elején is évente több hónapot dolgoztak együtt, és felléptek még a kilencvenes években is.
Jó szórakozást kívánok ehhez a csodálatos lemezhez!
https://www.youtube.com/watch?v=e2gL8Zs4e3c
Az 1952-ben alakult Modern Jazz Quartet (MJQ) a dzsessz egyik meghatározó jelentőségű együttese. A tagok - valamennyi egyénileg is kiemelkedő jelentőségű zenész - először Dizzy Gillespie big bandjében játszottak együtt 1946-ban.
Zenéjüket kifinomult hangzás, rendkívül csiszolt, könnyed játék és állandó kísérletezés jellemezte és persze Milt Jackson vibrafon játékának egyedien varázslatos hangulata.
Az együttes tagok különböző elfoglaltsága miatt sokszor szétment és újra összeállt. De még az 1980-as évek elején is évente több hónapot dolgoztak együtt, és felléptek még a kilencvenes években is.
Jó szórakozást kívánok ehhez a csodálatos lemezhez!
https://www.youtube.com/watch?v=e2gL8Zs4e3c
Re: Lemezek, zenék
Ez a nyár sem volt eseménytelen az amerikai Origin/OA2 jazz lemezkiadó (http://originarts.com/) életében. Újdonságaik a gazdag stílus választék mellett jelentős előrelépésről tanuskodnak a hangminőség területén. Eddig sem szóltak rosszul az igényes papir tokos kiadványok, de az alábbi albumok kivétel nélkül kiemelkedő hangminőségűek. Aki belehallgatna a lemezekbe írjon nekem a [email protected] címemre.
Re: Lemezek, zenék
Volt egyszer egy Faces...
https://www.youtube.com/watch?v=SCzmw9tpDCM
https://www.youtube.com/watch?v=SCzmw9tpDCM
Re: Lemezek, zenék
Erre emlékszik még valaki? Egy fantasztikus Bikini klip a békés aranykorból...
Érdemes teljes képenyőn nézni, hallgatni
https://www.youtube.com/watch?v=4qBxSeTGm2o
Érdemes teljes képenyőn nézni, hallgatni
https://www.youtube.com/watch?v=4qBxSeTGm2o
Re: Lemezek, zenék
Kellemes esti zenélést kívánok Szabó Gábor egyik legjobb lemezével
https://www.youtube.com/watch?v=8X1YaQ66azI
https://www.youtube.com/watch?v=8X1YaQ66azI
Re: Lemezek, zenék
Babel Sound Világzenei Fesztivál július 15-21. között Balatonbogláron
https://fesztival.babelsound.hu/napok
https://fesztival.babelsound.hu/napok
Re: Lemezek, zenék
Két kiváló jazz és kortárs zenei kiadó ontja az érdekesebbnél érdekesebb lemezeket. A társkiadók az USA Seattle városában működnek, változatos zenei választékuk itt látható, hallható: http://originarts.com/
Néhány újdonságuk
Re: Lemezek, zenék
Fekete Lyuk kiállítás és este Legát koncert a Kiscelli Múzeumban
http://www.kiscellimuzeum.hu/fekete_lyuk
http://www.kiscellimuzeum.hu/fekete_lyuk
Re: Lemezek, zenék
Nagyon ritka alkalom hallható, látható az alábbi klipen. Stílusteremtő jazz muzsikusok játszanak egy alkalmi koncerten
páratlan zenei élményt nyújtva a hallgatónak.
https://www.youtube.com/watch?v=beCGdmrP8Xc
páratlan zenei élményt nyújtva a hallgatónak.
https://www.youtube.com/watch?v=beCGdmrP8Xc
Re: Lemezek, zenék
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY szervezésében a Budapest Jazz Clubban
2019. JÚNIUS 14-én, PÉNTEKEN 20.00 órai KEZDETTEL
ÉVADZÁRÓ CSEMEGE: LUIZA ZAN, GYÁRFÁS ISTVÁN és a SÁRIK PÉTER TRIÓ koncertje
2019. JÚNIUS 14-én, PÉNTEKEN 20.00 órai KEZDETTEL
ÉVADZÁRÓ CSEMEGE: LUIZA ZAN, GYÁRFÁS ISTVÁN és a SÁRIK PÉTER TRIÓ koncertje
A román LUIZA ZAN nem csak a mi Kelet-Közép-Európánk, de egész Európa egyik legérdekesebb, legeredetibb jazz énekesnője. Luiza a jazz, a funk, a rhythm&blues, a hip-hop, valamint a bossa nova vonzó és egyéni ötvözetét produkálja. 2004-ben különdíjat kapott a Montreux-i Jazz Fesztivál énekes versenyén, a rákövetkező évben pedig második helyezést ért el. Hat éve hatalmas sikerrel lépett fel a BJC londoni testvér klubjában, a legendás 606-ban. Tavaly pedig nálunk, a BJC-ben őrült meg érte a közönség.
Két élvonalbeli magyar zenész, a gitáros GYÁRFÁS ISTVÁN és a zongorista SÁRIK PÉTER egyre gyakrabban játszik Luizával, olyannyira, hogy most közös albumot készítettek Gyárfás István és a Sárik Péter Trió részvételével. Az utóbbi kiváló formáció másik két tagja a basszusgitáros FÓNAY TIBOR és a dobos GÁLFI ATTILA. Vétek lenne elmulasztani ezt a kiugróan tehetséges énekesnőt és nagyszerű társait.
Belépőjegy: 2000 forint
A BJC CÍME: BP.XIII. HOLLÁN ERNŐ U. 7.
Re: Lemezek, zenék
2019. JÚNIUS 7-én 20.30 órai kezdettel A HARMÓNIA JAZZMŰHELY szervezésében
A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN a VÖRÖS NIKI QUARTET játszik.
A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN a VÖRÖS NIKI QUARTET játszik.
VÖRÖS NIKI nem egyike a számos jazz tanszakon végzett, jazz klubokban fellépő, de – talán érthető anyagi okokból – könnyedebb műfajokban utazó énekeseknek. Ő virtigli jazz énekesnő, aki bármilyen jó anyagból képes minőségi jazzt alkotni. Enyhén füstös hangja beleillik a hagyományba, ötletesen, de mértéktartóan rögtönöz, érzéssel énekel és nagyszerű összhangban működik zenészeivel. Bemutatkozó albuma, amely főként Michel Legrand szerzeményeiből állt, szenzációsan jól sikeredett. Koncertjeinek repertoárját általában ritkán hallható, de roppant érdekes standardekből állítja össze. Eredetiségéhez kétség nem fér. Ami viszont meglehetősen példátlan, hogy hat évvel ezelőtti – lemezbemutatóval egybekötött – debütálása a BJC-ben telt házat vonzott és tomboló sikert aratott. Niki a legendás londoni 606 klubban, angol kísérettel is elvarázsolta a közönséget, olyannyira, hogy visszahívták újabb fellépésre, amely még az elsőnél is frenetikusabb fogadtatásban részesült. Pillanatnyilag második albumán dolgozik a zenekarával, amelyet néhai nagy pályatársa, Abbey Lincoln dalainak szentel. A kvartett másik három tagja is egészen kiváló zenész és roppant igényes, feszes, de ugyanakkor emészthető muzsikát produkál. Zongorán VÖRÖS LÁSZLÓ, bőgőn CSUHAJ-BARNA TIBOR és dobon a kiváló JESZENSZKY GYÖRGY kíséri az énekesnőt.
Belépőjegy:1600 forint, nyugdíjasoknak: 1200 forint
jazztanszakos hallgatóknak (diákigazolvány felmutatásával) ingyenes
A BJC CÍME: BP.XIII. HOLLÁN ERNŐU. 7.
