Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Házi Rozi Házi Mozija
Házi Rozi Házi Mozija
A barátnom 12 éves kisfia ugyanis elég rendesen megfertozott egy online katonai játékkal, nevezetesen a Call of Duty játék sorozattal, mely nagyon élethu grafikai megjelenítéssel bír. Na már most, egy ilyen stílusú, éloben játszott, tobb ellenfeles online katonai játéknál gyakorlatilag élet-halál kérdése az, hogy azt lássuk ami ÉPP a kijelzon torténik, nem pedig azt ami késleltetve jelenik meg rajta. Igaz, ezredmásodpercekrol van szó, de ez viszont a gyakorlatban akár tobb képkocka késést is jelenthet, és erre csakis késleltetett reakcióval lehet reagálni ergo mielott mi meglátjuk az ellenfelet, az addigra már loni fog abban a pillanatban, ha az o tévéjének alacsonyabb az input lagja. Az ilyen típusú játékokra koncentrálódott profi gamer-ek elsosorban ez alapján választanak megfelelo monitort. Persze ennek a házi-mozihoz nem sok koze van, csak gondoltam érdekesség képen megemlítem. A fent említett Panának ha jól emléxem, akkor 30ms az input lagja, ami elég jónak számít ebbol a szempontból. A gyártók valamiért nem szívesen teszik kozé ezt az adatot de sokakat nem is érdekel. Engem igen...
Az egyik haveromat a Battlefield 3 fertőzte meg.
Xbox360-on nyomja és leírom, mert elképesztő szám: 2800, azaz kettőezernyolcszáz órát játszott már vele.
Ráadásul nem műszaki beállítottságú a srác - jogász!
Házi Rozi Házi Mozija
Siltech, Furutech, AQ csokik, tejben-vajban fürdik az a TV .
Micsoda? Nálam még a nyomtató is Siltechrol megy! Így nem vesznek el a részletek, kontúrosabb lesz a nyomtatás, levegosebb a papír. A megfelelo színekrol pedig itt is egy AQ csáklet USB gondoskodik...

Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
Házi Rozi Házi Mozija
Szóval osszegezve, semmiképp sem nevezném magam márka orientáltnak. Lásd: vezetékes teló:
Én először a távolabbi képnél azt hittem egy kvikshát 3 joystick . Gondolom a pana vezetékes telón is egész másképp szólnak a csörgések, és vokális partner is operaénekessé válik... .
Említenék még egy érdekességet, ami sokaknak nem számít, de számomra fontos volt szem elott tartani, ezt pedig a TV input lag-ja (bemeneti késleltetése), ami a monitorok (TV-k, számítógép monitorok, stb) grafikus kártyájáról kikuldott jel, és annak megjelenése kozotti eltelt feldolgozási ido - mely nem osszekeverendo a TV válaszidejével, mely szintén ezred másodpercben mérendo. (google)
A barátnom 12 éves kisfia ugyanis elég rendesen megfertozott egy online katonai játékkal, nevezetesen a Call of Duty játék sorozattal, mely nagyon élethu grafikai megjelenítéssel bír. Na már most, egy ilyen stílusú, éloben játszott, tobb ellenfeles online katonai játéknál gyakorlatilag élet-halál kérdése az, hogy azt lássuk ami ÉPP a kijelzon torténik, nem pedig azt ami késleltetve jelenik meg rajta. Igaz, ezredmásodpercekrol van szó, de ez viszont a gyakorlatban akár tobb képkocka késést is jelenthet, és erre csakis késleltetett reakcióval lehet reagálni ergo mielott mi meglátjuk az ellenfelet, az addigra már loni fog abban a pillanatban, ha az o tévéjének alacsonyabb az input lagja. Az ilyen típusú játékokra koncentrálódott profi gamer-ek elsosorban ez alapján választanak megfelelo monitort. Persze ennek a házi-mozihoz nem sok koze van, csak gondoltam érdekesség képen megemlítem. A fent említett Panának ha jól emléxem, akkor 30ms az input lagja, ami elég jónak számít ebbol a szempontból. A gyártók valamiért nem szívesen teszik kozé ezt az adatot de sokakat nem is érdekel. Engem igen...
Ebben az az érdekes, hogy képesek vagytok PC nélkül (vagy nem?) tolni a játékot .
Én majd 10 évig CS:Source -oztam, de ha 25ms főlé csúszott akár a pingem is már az agyvérzés határára kerültem, a fix 100+ fpsről nem is beszélve .
Siltech, Furutech, AQ csokik, tejben-vajban fürdik az a TV .
kép: LG 42LV3400; KÉP: Epson EH-TW5000, Grandview CNV 106" - HTPC: i3-6100 & KODI-Leia
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
Házi Rozi Házi Mozija
Szóval osszegezve, semmiképp sem nevezném magam márka orientáltnak. Lásd: vezetékes teló:
Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
Házi Rozi Házi Mozija
Márka orientáltság megvan / volt a Panasonic felé .
Igen, ez valahogy megmaradt. Mivel ezidáig még nem nyúltam mellé a termékeik megvásárlásával, azok megbízhatóságával, és minoségével, ezért nem láttam egyéb okát, hogy más, hasonló kaliberu, populáris multicégek termékeivel próbálkozzak. Félreértés ne essék, nem vagyok elfogult veluk szemben, biztos gyártanak sok hitvány terméket is, vagy most biztos akad kozuletek olyan, aki épp muterom ősi szakmáját emlegeti, mert valamikor egyszer volt szerencséje valami lepukkant Panához...
Pl, amikor a jelenlegi TV-met shoppingoltam, akkor ugyan kotott voltam abból a szempontból, hogy csak azon az egy Angol kereskedo-láncolaton belul tudtam vásárolni ahol vettem a tííívííít, viszont kárpótolt a hatalmas választékuk, amibol volt szerencsém kiemelni a potenciális áldozatot. Rengeteg, számomra új márkanévvel találkoztam, melyekrol azelott még sosem hallottam. Pár dolgot azért lefixáltam magamban, mielott betoppantam az áruházba, de az abszolút nem volt eldontott, hogy Panasonic lesz.... Mindenképp ragaszkodtam a Full HD (1920x1080) Plazmához, a legalább 50 colos képátmérohoz, minimum 2 db HDMI csatlakozáshoz. Viszont figyelmen kívul hagytam az egyéb extra-barom szolgáltatásokat, pl: Free-Viewing, net, wifi, és egyéb lehúzós dolgokat, amik az én szemszogembol nézve csak arra jók, hogy fel lehessen b@szni a tv árát, és hogy tobb legyen a hiba lehetoség. Engem az érdekelt, hogy milyen a képe blu-ray-en, oszt csókolom. Digitális tv csatornákat (már) nem nézek, nem érdekel semmi sem, csak az otthoni mozi. Így pusztán a szememre hagyatkozva, és nyilván az elfogadható ár/érték arányra, fél napos folyamatos szemrevételezés után lecsaptam egy Panasonic TX-P50U20B, 50 colos Full HD Plazmára. Abban az idoben (kb 4-5 evvel ezelott) még csillagászati ára volt a LED tévéknek, szóval azok kapásból felejtosek lettek számomra. Az áruházban meg volt adva az a lehetoség a komolyabb szándékú vásárlóknak, hogy akár minden egyes tv-t a saját távirányítójával "bongészgetni" lehessen. Ízlés szerint állítgatni a képet, képmódokat, belekukkantani a menube, stb. Én is éltem ezzel a lehetoséggel, kikerulve ezzel az esetleges félrevezetést az eladók részérol.
Említenék még egy érdekességet, ami sokaknak nem számít, de számomra fontos volt szem elott tartani, ezt pedig a TV input lag-ja (bemeneti késleltetése), ami a monitorok (TV-k, számítógép monitorok, stb) grafikus kártyájáról kikuldott jel, és annak megjelenése kozotti eltelt feldolgozási ido - mely nem osszekeverendo a TV válaszidejével, mely szintén ezred másodpercben mérendo. (google)
A barátnom 12 éves kisfia ugyanis elég rendesen megfertozott egy online katonai játékkal, nevezetesen a Call of Duty játék sorozattal, mely nagyon élethu grafikai megjelenítéssel bír. Na már most, egy ilyen stílusú, éloben játszott, tobb ellenfeles online katonai játéknál gyakorlatilag élet-halál kérdése az, hogy azt lássuk ami ÉPP a kijelzon torténik, nem pedig azt ami késleltetve jelenik meg rajta. Igaz, ezredmásodpercekrol van szó, de ez viszont a gyakorlatban akár tobb képkocka késést is jelenthet, és erre csakis késleltetett reakcióval lehet reagálni ergo mielott mi meglátjuk az ellenfelet, az addigra már loni fog abban a pillanatban, ha az o tévéjének alacsonyabb az input lagja. Az ilyen típusú játékokra koncentrálódott profi gamer-ek elsosorban ez alapján választanak megfelelo monitort. Persze ennek a házi-mozihoz nem sok koze van, csak gondoltam érdekesség képen megemlítem. A fent említett Panának ha jól emléxem, akkor 30ms az input lagja, ami elég jónak számít ebbol a szempontból. A gyártók valamiért nem szívesen teszik kozé ezt az adatot de sokakat nem is érdekel. Engem igen...
PANASONIC TX-P50U20B: http://www.idealo.co.uk/compare/2165150 ... 0u20b.html
Egy letisztult design, egyszeru menuvel, tuéles képpel, nagyon mély fekete megjelenítéssel.
Persze a gyonyoru kép megjelenítéséhez kapott egy kis kulso segítséget is: 2 db AudioQuest Chocholate HDMI-t, egy Siltech SPX-20 tápkábelt aranyozott Furutech IEC csatlakozóval. De a jelenlegi fo képfelelos egy Pioneer LX-71-es Blu-ray lejátszó.
Az biztos, hogy amíg nem pukkan le ez a TV, addig nem hajt a tatár, hogy másikat vegyek. De ez mihelyst bekovetkezik, azonnal beruházok egy FULL HD-s 3D-s Panasonic LED TV-re... Aztán majd johet a 4K, 8K...
Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
Házi Rozi Házi Mozija
Ment pü Englandman!
Jött vagy 10 privát az elmúlt 1-2 napban... Gyōzōk válaszolni... ígérem válaszolok mindenkinek mihamarabb, csak jelenleg gályázom, oszt mobilnetrōl irkálok. Innen kicsit nehezebb nyomonkövetnem a dolgokat. Van, hogy épp írok egy választ egy elōzō hozzászóláshoz, de mire elküldöm, már további 2-3 hsz is megjelenik...
Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
Házi Rozi Házi Mozija
Ráhibáztál tesó! Az elsō kettō av receiverem Technics volt... A pontos típusra már nem emléxem, de úgy biztos sokaknak beugrik, hogy a lehajthatō, barna színū mūanyag elōlapjuk mögött ott bújkált 2db kék színū neon csō. Nagyon elegáns megjelenésūek voltak, bár a teljesítményūktōl annyira nem voltam eldōlve. Viszont teljesen az a meggyōzōdés maradt bennem, hogy a Panasonic és a Technics cég abban az idōben teljesen "egy kalap alatt" volt... Akkoriban ( 90-es évek vége fele ) a zenehallgatási vágyaim kielégítésére csakis Technics összetevōkbōl válogattam össze az akkori hifimet...
Technics SA-AX6/7, de szerettem volna akkortájt egy példányt belőle, de csak AX730 -jutott . Idehaza nagy kultusza volt a márkának, talán aki Hifi/Mozi vonalon érdekelt volt valamilyen szál kötötte hozzá .
Persze egy cég volt a kettő, és még jó pár a Matsushita csoporton belül.
kép: LG 42LV3400; KÉP: Epson EH-TW5000, Grandview CNV 106" - HTPC: i3-6100 & KODI-Leia
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
- fodesz
- V.I.P.
- Hozzászólások: 8078
- Csatlakozott: 2010.12.26., vas. 23:29
- Értékelés: 5164
- Tartózkodási hely: Magyarország
Házi Rozi Házi Mozija
Ment pü Englandman!
Házi Rozi Házi Mozija
Márka orientáltság megvan / volt a Panasonic felé . Akkor Onkyo előd is ebből csoportból került ki egy Technics masina személyében?
Egy technikai kérdés-észrevétel:
Látom te is a külső linkes képbeszúrást preferálod, amit megértek én is így teszek a fórum motor képkezelési korlátai miatt.
Viszont a tinypic mennyire stabilan őrzi a képeket? Nagyon pofásan és összeszedetten prezentálsz , nehogy idővel eltűnjenek, kár lenne érte.
Ráhibáztál tesó! Az elsō kettō av receiverem Technics volt... A pontos típusra már nem emléxem, de úgy biztos sokaknak beugrik, hogy a lehajthatō, barna színū mūanyag elōlapjuk mögött ott bújkált 2db kék színū neon csō. Nagyon elegáns megjelenésūek voltak, bár a teljesítményūktōl annyira nem voltam eldōlve. Akkoriban Wharfedale Valdus 400-asokat hajtottam velük frontként, és Valdus 100-asokat surroundként, plussz Valdus centert, és nagyobb hangerōnél igencsak melegedett a gépezet. Ha jól emléxem, akkor beépített sub erōsítō is volt benne, és a surroundok csak mono-ban szólaltak meg.
Viszont teljesen az a meggyōzōdés maradt bennem, hogy a Panasonic és a Technics cég abban az idōben teljesen "egy kalap alatt" volt... Akkoriban ( 90-es évek vége fele ) a zenehallgatási vágyaim kielégítésére csakis Technics összetevōkbōl válogattam össze az akkori hifimet...
Hát majd kiderül, hogy beborul-e a tinypic.com-mal kapcsolatban... Fogalmam sincs, hogy meddig tárolják a képeket. Mindenesetre 4db 1 TB-s vinyón minden képem szigorú ōrzés alatt áll.
Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
- fodesz
- V.I.P.
- Hozzászólások: 8078
- Csatlakozott: 2010.12.26., vas. 23:29
- Értékelés: 5164
- Tartózkodási hely: Magyarország
Házi Rozi Házi Mozija
Ugyanez a Panasonic video volt nekem is mint a tiéd,még nem is olyan régen.Tényleg elnyűhetetlenek voltak ezek.
A feleségem keresztfaterja vadász és rengeteg ilyen témájú VHS kazija van otthon.Neki adtuk hogy ki legyen használva.
Házi Rozi Házi Mozija
Márka orientáltság megvan / volt a Panasonic felé . Akkor Onkyo előd is ebből csoportból került ki egy Technics masina személyében?
Egy technikai kérdés-észrevétel:
Látom te is a külső linkes képbeszúrást preferálod, amit megértek én is így teszek a fórum motor képkezelési korlátai miatt.
Viszont a tinypic mennyire stabilan őrzi a képeket? Nagyon pofásan és összeszedetten prezentálsz , nehogy idővel eltűnjenek, kár lenne érte.
kép: LG 42LV3400; KÉP: Epson EH-TW5000, Grandview CNV 106" - HTPC: i3-6100 & KODI-Leia
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
Házi Rozi Házi Mozija
Nekem csak az elozo képeken is látható Panasonic 6 fejes hifi sztereo videómagnóm idézi az "analóg mozi" korszakát - és sajnos a végét is. O a legidosebb résztvevoje a mozimnak, de gyakorlatilag már nem használom, inkább csak díszként szolgál - de nincs az a qrva, akiert odaadnám! Kb 1996-97 korul vettem "potom" 110.000ft-ért (persze hitelre) de egyetlen egyszer sem volt problémám vele, még a fejeket sem kellett azóta tisztítani, akármilyen hihetetlen is. Nagyon megbízható gépezet volt, persze óvtam is, mint minden muszaki dolgomat. Azóta egyre tobb Panasonic termék nyerte el a tetszésemet, mely valaha a birtokomban volt. Persze lássuk be, hogy a cég inkább az alsóbb vásárló réteget célozza meg termékeivel - és áraival, de ehhez képest jó minoségunek mondható portékák (is) csorognak le a futószalagról... Nekem ez a tapasztalatom. Akárhogy is nézzuk, ez a videjó 16 éves, és hibátlan. A hangja még ma is tokeletes, imádtam a jó minoségu musoros koncerteket nézni/hallgatni vele.
Korábban szóba jott a Panasonic A360 DVD lejátszó is, ezt szintén a mai napig imádom! Ez még minoségi árúként hagyta el a gyárat, és ezzel sem volt soha semmi gondom. Viszont Fodeszt kijavítanám, mert ez a széria még nem játszotta le az írott lemezeket, de ez a gépezet nem is arról szólt, hogy még a pizzát is le kell tudni játszania. Mivel mindig is az eredeti DVD-k, és CD-k megvásárlására torekedtem, így sosem aggasztott ez a felállás. Inkább legyen kevesebb - de tobbet adjon... Sot, zenén is simán megállta a helyét a kis gép. Nálam a hifiben pl simán lezenélte a HK HD740-es CD játékost. ( Itt gyors hozzáfuznem, hogy az én rendszeremben)
Jó, oké, a HK HD740-es nem egy "háj end", de azzé lássuk be, hogy volt idoszak, amikor igencsak rajongtak érte a népek (már aki...). Késobb lett egy HK HD980-asom, azzal osszehallgatva is csak vakargattam a fejem, mert nem nagyon tudtam egyértelmuen donteni, és ez nem csak az én véleményem volt akkoriban. Sokan vallják, hogy a DVD lejátszók nem rosszak CD futómunek sem, mert pontosabb, jobb a lemez kiolvasásuk. A muszaki hátterét nem ismerem a dolgoknak, hulyeségeket pedig nem akarok beirkálni, de a fulemnek hiszek, szóval lehet benne valami... Mondjuk el is kérték az árát akkoriban: 190.000ft-ba kerult a Pécsi HiFi Galériában 1998-ban! A kis tesója, a Panasonic A160 pedig mindossze 119.000ft-ért kínálgatták, és a ketto kozti lényeges kulonbség az akkor még újdonságnak számító beépített AC-3-as dekóder megléte volt. (vagy megvásárolható volt kulon komponensként) Ezeket csak azért írtam le, mert akkoriban hatalmas újdonságnak számított a DVD lejátszó megjelenése, és már akkor sem bírtam ki, hogy ne szerezzek magamnak egyet - bármi áron. Abban az idoszakban nem volt még kínálat ezen a téren, szinte szenzációnak számított a komolyabb mozisok korében. Persze ezt merném kategórikusan kijelenteni országos szinten, de itt Pécs-falván ez volt az ábra. Az emberek inkább csak kíváncsiskodva nézegették a bemutató teremben, meg a kirakatban, mintsem hogy vették-vitték volna oket. Persze ehhez még hozzájárult a kevés mennyiségben megjelent musoros DVD filmek száma - és az akkori magas ára. Emléxem, az elso DVD filmem 7990ft vóót, "Gyilkosok gyilkosa" John Woo múúvi. Azóta is megvan, akár csak a DVD lejátszó, mert ezek nekem sokkal tobbet jelentenek holmi puszta muszaki cikkeknél...
Itt már állványon az "antik lejátszó":
Az Onkyo-t is bekínáltam egy állvánnyal, így egy magasságba kerultek, mely esztétikailag tetszetosebb kulsot varázsolt, továbbá mindenképp el akartam csatolni oket tuskével, a kellemetlen rezgések okozta negatív hatások ellensúlyozására...
Továbbá a center is kapott egyet:
Ezek a fenti képek még nem sokkal késobb készultek, mint a legelso fotók, tehát a hangfal elhelyezési hibák itt még nem lettek orvosolva, de egy ilyen "kis fejlesztés" megérdemelt 1-2 fotót...
Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
- fodesz
- V.I.P.
- Hozzászólások: 8078
- Csatlakozott: 2010.12.26., vas. 23:29
- Értékelés: 5164
- Tartózkodási hely: Magyarország
Házi Rozi Házi Mozija
Goldstarból lett a Lucky GoldStar, alias LG, ugye?
Pontosan!
Nálunk a FUNAI volt a menő régen.Nekem legalábbis olyan volt. De a Goldstar és a Fisher is fellelhető volt a baráti körben.
OFF:
Egy haveromnak volt egy hatfejes Panasonic-ja jó régen, majd odaadta egy qrvának ,mivel nem tudott fizetni neki KP-ban.Egész éjszaka a lakásán volt a nő...Mondtam neki mekkora hülye volt.Erre ez a válasz jött: -már úgysem nagyon használtam,fater vette fel vele néha a meccset.Kaptam is tőle emiatt..
Házi Rozi Házi Mozija
Nekünk is Gold Star videónk volt. Még a 90-es évek legelején vettük a bizományiban....és bizony,az a zúgás.....még ma is itt van a fülemben...
Goldstarból lett a Lucky GoldStar, alias LG, ugye?
Házi Rozi Házi Mozija
Nekünk is Gold Star videónk volt. Még a 90-es évek legelején vettük a bizományiban....és bizony,az a zúgás.....még ma is itt van a fülemben...
Nekem ez volt 1985 körül:Panasonic NV 333-69000 Ft volt.
Az első CD játszóm meg Sony CDP 101 1983-ban.99000 Ft volt.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
Házi Rozi Házi Mozija
Bizony ám!
Az idōsebbek még biztos emlékeznek a VHS kezdetekre... Videólejátszó beszerzése szigorúan Bécsbōl, a "Máriahilfelstásszérōl", ha jól emléxem Goldstar márkában volt a legelterjedtebb. A videókazetták becsempészése pedig szintén Ausztriából, és az akkori NSZK-ból volt többnyire lehetséges. Elsō filmjeim a Rambo, Robocop, Commando, Terminator, és néhány pornó volt. Itt is szigorúan magyar alámondással, de úgy, hogy közben hallotad az eredeti angol szöveget, plussz láttad a Náci feliratot hozzá... Az alámondások közti szünetben pedig a jellegzetes sistergés, zúgás felerōsödés... Sosem felejtem el... Szóval valahonnan innen indult az ihlet...
, nálunk is gondosan megszervezett akciók voltak a "nikelszdorfi" bevetések, ha lehetőség adódott rá. És micsoda kincsekkel tértek akkor haza a népek .
A narrátoros VHS filmeket gondosan őrzöm a jövő nemzedékének, elrettentés képen ,
Nekünk ez akkor extra dolog volt és természetes, íme egy igazi (kedvenc) gyöngyszem - sokan már erre sem emlékeznek/erről sem tudnak:
Szriíi-Szriiíiiíiíiipiiíiíipóóóóoóoóoóóóóójaaaaa

kép: LG 42LV3400; KÉP: Epson EH-TW5000, Grandview CNV 106" - HTPC: i3-6100 & KODI-Leia
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
Hang: Yamaha CX-A5000; Rotel RMB-1095MK2; Jamo Concert C809, C80CEN, C80SUR, Jamo C80SUB; Rotel-RB-1050MK2; B&W CCM362
HTPC: Asus Essence STX & JRiver 21 Storage: HTPC: 2x4TB
Online
Házi Rozi Házi Mozija
Nekünk is Gold Star videónk volt. Még a 90-es évek legelején vettük a bizományiban....és bizony,az a zúgás.....még ma is itt van a fülemben...
AVM - osztrák Tesla - svájci lemezvakaró - HT Pro 9+ - háelté 3.....zene és bona.
Házi Rozi Házi Mozija
Ezek már a blu-ray és HD korszak képei és elemei.
Ha már 20 éve elkezdted ezt az őrületet, akkor ezek előtt is biztosan voltak érdekes rendszereid!
Az még igencsak a VHS korszak volt!
Alien sorozat, Predator, de jók voltak VHS-en is!
Bizony ám!
Az idōsebbek még biztos emlékeznek a VHS kezdetekre... Videólejátszó beszerzése szigorúan Bécsbōl, a "Máriahilfelstásszérōl", ha jól emléxem Goldstar márkában volt a legelterjedtebb. A videókazetták becsempészése pedig szintén Ausztriából, és az akkori NSZK-ból volt többnyire lehetséges. Elsō filmjeim a Rambo, Robocop, Commando, Terminator, és néhány pornó volt. Itt is szigorúan magyar alámondással, de úgy, hogy közben hallotad az eredeti angol szöveget, plussz láttad a Náci feliratot hozzá... Az alámondások közti szünetben pedig a jellegzetes sistergés, zúgás felerōsödés... Sosem felejtem el... Szóval valahonnan innen indult az ihlet...
Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
Online
- fodesz
- V.I.P.
- Hozzászólások: 8078
- Csatlakozott: 2010.12.26., vas. 23:29
- Értékelés: 5164
- Tartózkodási hely: Magyarország
Házi Rozi Házi Mozija
Ezek már a blu-ray és HD korszak képei és elemei.
Ha már 20 éve elkezdted ezt az őrületet, akkor ezek előtt is biztosan voltak érdekes rendszereid!
Az még igencsak a VHS korszak volt!
Alien sorozat, Predator, de jók voltak VHS-en is!
Ha 20 évvel ezelőtt lettek volna olyan digitális fotómasinák mint manapság és internet,fórumok,akkor gondoljunk csak bele ma hány mozi topik lenne illetve hanyadik oldalaknál járnánk. Én pl régen sima fényképezőgéppel illetve VHS kamerával örökítettem meg a régi rendszereim és az időleges változásait,amiket egy fórumon már igencsak nehéz lenne megmutatni.De biztos sokan vannak ezzel így.
A nejem pl morgott ha egy tekercs film felét arra pazaroltam el hogy fotóztam az első AV receiverem,az első komoly CRT TV-m vagy a DVD playereim. Mindíg azt mondta hagyjak rajta helyet ha strandra megyünk vagy kirándulni stb...
No de nem akarom feleslegesen más topikját ezzel OFF-olni de jó gondolatok ezek szerintem.
Bocs Rozibácsi ha OFF voltam!
De csakis hangalámondással.....
Szigorúan!! A régi narrátoros filmek nélkül ma nem is volna értelme ennek az egésznek...
Online
Ezek már a blu-ray és HD korszak képei és elemei.
Ha már 20 éve elkezdted ezt az őrületet, akkor ezek előtt is biztosan voltak érdekes rendszereid!
Az még igencsak a VHS korszak volt!
Alien sorozat, Predator, de jók voltak VHS-en is!
De csakis hangalámondással.....
Házi Rozi Házi Mozija
Ezek már a blu-ray és HD korszak képei és elemei.
Ha már 20 éve elkezdted ezt az őrületet, akkor ezek előtt is biztosan voltak érdekes rendszereid!
Az még igencsak a VHS korszak volt!
Alien sorozat, Predator, de jók voltak VHS-en is!
De csakis hangalámondással.....
AVM - osztrák Tesla - svájci lemezvakaró - HT Pro 9+ - háelté 3.....zene és bona.
Házi Rozi Házi Mozija
Ezek már a blu-ray és HD korszak képei és elemei.
Ha már 20 éve elkezdted ezt az őrületet, akkor ezek előtt is biztosan voltak érdekes rendszereid!
Az még igencsak a VHS korszak volt!
Alien sorozat, Predator, de jók voltak VHS-en is!
Házi Rozi Házi Mozija
Csak egyetlen megjegyzés a hangfalak elhelyezéséről ha lehet:
Szerintem a magassugárzóknak mindenképp fül magasságban lenne jó a szórási irányuk.Legalább a két frontnak! Ezért csak megkérdezném a Házirozit hogy ebben a felállításban milyennek véled pl egy koncert hangját vagy egy filmet? Nem zavaró hogy minden magas jóval a hallgatási pont felé esik? A center marad csak mert alul van. Engem nem zavar így, csupán csak kérdem...
Mint már többször is említettem, a képeken látható állapot az már múlt. Ki lett javítva minden tévedésem, melyek javarészt a hangfalak elrendezésében mutatkoztak. A center sugárzó feljebb lett emelve. A front, a side surround, és a back surround hangfalak lejjebb lettek engedve, és el lettek távolítva a falaktól, és bizonyos mértékig a hallgatási pont felé be lettek forgatva. Így az összes magas sugárzó fül magasságban, illetve attól egy picit magasabban helyezkedik el. A mélyláda is beljebb lett erisztve.
A mostani állapot az teljesen más a jelenlegi képekhez képest. Más forrás, más az erōsítés, "új" front, és center van. Továbbá más készülék állvány van, a fehér dohányzó asztalt kipenderítettem a szobából, és a tv-vel szembeni ülögarniturát pedig beljebb tudtam húzni a szoba közepe felé. Így egy kicsit közelebb vagyok a tívíhez, de sokkal jobban belekerül a hallgató a körhangzás közép pontjába, mint azt megelōzōen.
Majd nemsokára összekalapálok pár értelmes gondolatot a készülékekröl, pár dzsenerál infóval kiegészítve.
Lenni én kici Cunami-Cinema Cizellált Císztemem:
Tíví: Panasonic TX-P50U20B 50"Full HD DíVíDí: Panasonic A360 3D Blu-ray: Panasonic DMP-BDT500 Processor: Sherbourn PT-7020 Power Amp 5ch: Rotel RMB-1075 Front hangfalak: Klipsch RF-82 Center hangfal: Klipsch RC-62 Hátsó surround hangfalak: Klipsch RS-62 Subwoofer: Jamo Sub360 Készülék állvány: Atacama Equinox Tíví állvány: Atacama SL500 Surround hangfal állvány: Atacama SL300 Analóg IC kábelek:5 pár Siltech New York Subwoofer kábelek: 3db Siltech Stockholm + Y elosztó HDMI kábelek: 1db AudioQuest Chocholate + 3db QED New Reference Hangfalkábelek: Crystal Copper Special & Chord Carnival Silver Screen Hálózati kábelek: 1db Siltech SPO-18, 1db Siltech McIntosh, 4db Siltech SPX-20, 2db Siltech Berlin Hálózati elosztó: Siltech Octopus Gyilkológép: Sony PS3 Super Slim 12GB
Házi Rozi Házi Mozija
Szuper a topik jöhetnek az infók
Miért Házi Rozi inkább Kábeles Rozi

