Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Mivel engem is érint a téma, kutakodtam.
Rövid összeköttetésnél (ebbe a méteres kábel belefér) nem igazán lehet érzékelhető különbség.
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Tapasztalatom nincs az ilyen hibrid megoldással. Az XLR környékén 3 megoldás van. Ez a hibrid az egyik, én nem látom értelmét. A másik az, h mindkét eszközön van XLR de nem full szimmetrikus ettől függetlenül. Ezután következik a valóban ténylegesen full szimmetrikus kialakítás. Persze a legutolsó az igazi, és a legdrágább, mármint készülékárban. A Malac - XPA5 XLR összekötésénél az RCA-hoz képest első körben egy kis minimális búgás eltűnését fedeztem fel. No meg a hangerővel kellett finomabban bánnom, 65 - 67 helyett már 60-62 hangerőn kaptam ugyanazt a nyomást. Minőségben talán hangyányi különbséget éreztem, de simán lehet placebo is. Fapaci sima RCA és XLR-el teszteltem, tehát a kábel alapanyag ugyanaz volt. Most viszont újra RCA-val nyomulok, mert nincs XLR a Parán, és biztosíthatlak nem visszalépés, és pici búgás sincs.
Én sem ragaszkodom az xlr-hez, megfelel az rca.
De gondoltam utána járok, ha számít most könnyebb többet kiadnom érte, mint később még többet.
Köszi, hogy megosztottad a tapasztalatod!
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Tapasztalatom nincs az ilyen hibrid megoldással. Az XLR környékén 3 megoldás van. Ez a hibrid az egyik, én nem látom értelmét. A másik az, h mindkét eszközön van XLR de nem full szimmetrikus ettől függetlenül. Ezután következik a valóban ténylegesen full szimmetrikus kialakítás. Persze a legutolsó az igazi, és a legdrágább, mármint készülékárban. A Malac - XPA5 XLR összekötésénél az RCA-hoz képest első körben egy kis minimális búgás eltűnését fedeztem fel. No meg a hangerővel kellett finomabban bánnom, 65 - 67 helyett már 60-62 hangerőn kaptam ugyanazt a nyomást. Minőségben talán hangyányi különbséget éreztem, de simán lehet placebo is. Fapaci sima RCA és XLR-el teszteltem, tehát a kábel alapanyag ugyanaz volt. Most viszont újra RCA-val nyomulok, mert nincs XLR a Parán, és biztosíthatlak nem visszalépés, és pici búgás sincs.
Samsung 65NU7022,Epson TW9400,Focal Electra:1027Be,CC1008 Be,1008Be,Atmos:RevelW560,Oppo UDP205,Marantz AV8802A,Parasound:5125,5250,2x Velodyne SPL12000ultra,Kábelek:Nordost,Shiva, Magus,Blue Heaven,Dream Caster,Hi Diamond 2,LAPP ÖLFLEX,2x AQ Husky,Fapaci&Kontaset,Bydium TI-TAB119"5xMiniDSP
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Párszor felmerült már a fórumon az xlr vs. rca kérdése. Nekem, de másnak is most aktuális lenne a megbeszélése!
Részemről a közeljövőben végfok ill. processzor vásárlása lesz. Jelenleg a kábelek beszerzésénél tartok.
Itt merült fel bennem a kérdés, hogy xlr vagy rca legyen, a kiszemelt kábel nem alkalmas xlr bekötésre, ezért volna fontos választ kapni erre a kérdésre.
Mert most még bármerre változtathatok a dolgon!
Adott egy proci xlr lehetőséggel, és egy végfok csak rca csatlakozókkal.
Találtam egy xlr/rca-s kábelt.
Ez működik így is, vagy ennek nincs értelme?
Keressek egy xlr csatlakozós végfokot, vagy hagyjam az egészet és simán jó lesz az rca összekötés?
Ez a kérdés fontos a kábelvásárlásom előt!
Előre is köszönöm a válaszokat!
Pár kép a neten talált kábelről és kötéséről(csak illusztráció):
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Egy biztos, nagyot szól.
Én is pont ezt mondtam. Nagy hangnyomásra képes, de lassú, ettől kezdve pontatlan, ken elég szépen. Ilyesformán rátelepszik a hangképre. Elfed elég sok mindent, bulizni, őrültködni frankó szvsz.
Samsung 65NU7022,Epson TW9400,Focal Electra:1027Be,CC1008 Be,1008Be,Atmos:RevelW560,Oppo UDP205,Marantz AV8802A,Parasound:5125,5250,2x Velodyne SPL12000ultra,Kábelek:Nordost,Shiva, Magus,Blue Heaven,Dream Caster,Hi Diamond 2,LAPP ÖLFLEX,2x AQ Husky,Fapaci&Kontaset,Bydium TI-TAB119"5xMiniDSP
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Ezt sajnos csak kipróbálással fogom megtudni....Nekem dali concept szettem van,régebben volt hozzá concept subom is,azt sajnos nagyon gyengének tartottam,zárt 30cm es,pontos megfogott volt,de sajnos nem szólt nagyot,hiába pakolgattam,nekem gyenge volt,pedig jó kis subként van számontartva!Talán a Titánt nem kell majd a dalikhoz annyira feltekerni és hátha az javít majd a pontosságán én ebben bízom!Bár ha nem megy annyira le.....
Nem szeretnélek se le beszélni, se rá.. Az az "annyira le" itt a kérdés. Ezért írtam, hogy ízlés kérdése is lehet. Régebben mikor még jobban pörögtek a Clarus cuccok, volt aki abszolút pozitívan nyilatkozott róla. Egy biztos, nagyot szól. Én a Titánokkal maximálisan elégedett vagyok, de szubot másik gyártótól választottam.
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Kissé lassúnak tartom, s talán nem is megy le kellően mélyre. Hogy miért, azt nem tudhatom. Kérdés mennyit kérnek érte. 100 alattiakkal sztem felveszi a versenyt.
Ebben az árkategóriában nekem a Mordaunt Short Aviano tetszett a legjobban. Lehet nem szól akkorát, de elég pontos, szép hangja van. (az árához képest.)
Ettől független egy próbát megérhet a Titán szub is. Lehet neked bejön a stílusa.
Ezt sajnos csak kipróbálással fogom megtudni....Nekem dali concept szettem van,régebben volt hozzá concept subom is,azt sajnos nagyon gyengének tartottam,zárt 30cm es,pontos megfogott volt,de sajnos nem szólt nagyot,hiába pakolgattam,nekem gyenge volt,pedig jó kis subként van számontartva!Talán a Titánt nem kell majd a dalikhoz annyira feltekerni és hátha az javít majd a pontosságán én ebben bízom!Bár ha nem megy annyira le.....
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Gyenge pont alatt,akár lehet érteni azt is,hogy a 40cm-es hangsugárzóhoz gyenge a benne levő erősítő és nem megfelelően hajtja,akár kissé lassú,esetleg pontatlan?
Kissé lassúnak tartom, s talán nem is megy le kellően mélyre. Hogy miért, azt nem tudhatom. Kérdés mennyit kérnek érte. 100 alattiakkal sztem felveszi a versenyt.
Ebben az árkategóriában nekem a Mordaunt Short Aviano tetszett a legjobban. Lehet nem szól akkorát, de elég pontos, szép hangja van. (az árához képest.)
Ettől független egy próbát megérhet a Titán szub is. Lehet neked bejön a stílusa.
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Sztem a Titán családon belül a szub kissé kilóg a sorból. Mondhatni gyenge pontja a szettnek. Nem mondanám, hogy rossz, de nem ér fel a többi Titán hangsugárzó szintjére. Persze ez lehet megint ízlés kérdése.Gyenge pont alatt,akár lehet érteni azt is,hogy a 40cm-es hangsugárzóhoz gyenge a benne levő erősítő és nem megfelelően hajtja,akár kissé lassú,esetleg pontatlan?
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Sziasztok!
Tervezem egy Clarus Titan sub vásárlását,akinek volt ilyen szívesen venném,ha írna róla pár sort,akár privát üzenetben...
Annyit találtam róla ,hogy a benne levő hangszóró nem egy nagy durranás,ha jól hámoztam ki SAL gyártmány,de ugye ettől lehet még jó sub!Nálam egy yamaha yst sw515 öt váltana le!
Sztem a Titán családon belül a szub kissé kilóg a sorból. Mondhatni gyenge pontja a szettnek. Nem mondanám, hogy rossz, de nem ér fel a többi Titán hangsugárzó szintjére. Persze ez lehet megint ízlés kérdése.
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Sztem nem SAL, mintha Monacor rémlene, de lehet zöldséget mondok. Majd a Clarus guruk megmondják a frankot. Jó nagyot fog szólni.
Samsung 65NU7022,Epson TW9400,Focal Electra:1027Be,CC1008 Be,1008Be,Atmos:RevelW560,Oppo UDP205,Marantz AV8802A,Parasound:5125,5250,2x Velodyne SPL12000ultra,Kábelek:Nordost,Shiva, Magus,Blue Heaven,Dream Caster,Hi Diamond 2,LAPP ÖLFLEX,2x AQ Husky,Fapaci&Kontaset,Bydium TI-TAB119"5xMiniDSP
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Sziasztok!
Tervezem egy Clarus Titan sub vásárlását,akinek volt ilyen szívesen venném,ha írna róla pár sort,akár privát üzenetben...
Annyit találtam róla ,hogy a benne levő hangszóró nem egy nagy durranás,ha jól hámoztam ki SAL gyártmány,de ugye ettől lehet még jó sub!Nálam egy yamaha yst sw515 öt váltana le!
- Swordfish76
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1091
- Csatlakozott: 2014.11.09., vas. 19:58
- Értékelés: 374
- Red75
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1876
- Csatlakozott: 2009.01.20., kedd 09:58
- Értékelés: 839
- Tartózkodási hely: Budapest-Csillaghegy
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Szerintem nálam láttad, de lehet én is keverem.
Nézd meg ezeket:
http://www.hangkepstudio.onlineuzlet.hu ... o-hangfal/
Na, ez az. Köszi! Mit össze kerestem.
Mozi: Vászon 106" Tab tension, Proji: Optoma HD86, Lejátszó: Himedia Q10Pro, AVR: Anthem MRX-510, Swans D3.2, Sub: SVS PC-2000
- thxfan
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2878
- Csatlakozott: 2010.05.03., hétf. 18:58
- Értékelés: 1205
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Segítsetek.
Nemrég láttam valamelyik webáruházban B&W jellegű-kinézetű hangdobozokat, illetve linkelte is már valahol, de nem találom. Valaki biztosan emlékszik rájuk. Melyik volt az?
Szerintem nálam láttad, de lehet én is keverem.
Nézd meg ezeket:
http://www.hangkepstudio.onlineuzlet.hu ... o-hangfal/
http://www.hangkepstudio.onlineuzlet.hu ... c-hangfal/
ATC-nél is van valami olyasmi:
http://sound.atctrade.com/index.php?pag ... &Itemid=53
10.1 Auro3D
Erősítő:Marantz SR7013+Crown XLS 1502,Hangfalak:HIVI Swans Allure+F2.2R+VR-8W,Sub:Behringer NX3000D+JBL 4641,PS4,Projektor:Optoma UHD 51,Vászon: Lumene Curve Acoustic,Kábelek:Taga Harmony Blue-12/Azure-14-2C, KáCsa KCE-FLW40, NorStone Classic B 250,Hálózati szűrő:Taga Harmony PF-1000
Erősítő:Marantz SR7013+Crown XLS 1502,Hangfalak:HIVI Swans Allure+F2.2R+VR-8W,Sub:Behringer NX3000D+JBL 4641,PS4,Projektor:Optoma UHD 51,Vászon: Lumene Curve Acoustic,Kábelek:Taga Harmony Blue-12/Azure-14-2C, KáCsa KCE-FLW40, NorStone Classic B 250,Hálózati szűrő:Taga Harmony PF-1000
- Red75
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1876
- Csatlakozott: 2009.01.20., kedd 09:58
- Értékelés: 839
- Tartózkodási hely: Budapest-Csillaghegy
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Segítsetek.
Nemrég láttam valamelyik webáruházban B&W jellegű-kinézetű hangdobozokat, illetve linkelte is már valahol, de nem találom. Valaki biztosan emlékszik rájuk. Melyik volt az?
Mozi: Vászon 106" Tab tension, Proji: Optoma HD86, Lejátszó: Himedia Q10Pro, AVR: Anthem MRX-510, Swans D3.2, Sub: SVS PC-2000
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
no comment, csak nézni kell:
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Volt már valaki a közelébe ?
http://www.pto.hu/mbl-x-treme-speakers/
Lehet hogy kicsit misztikusnak hangzik, de ismerek valakit, aki igen . Ennek a valakinek most Martin Logan-je van (azt hiszem Montis, bár erre meg nem esküdnék), és ez lenne az egyetlen a világon, amire lecserélné, mert - legalábbis szerinte - ez jobb nála egyedül a világon. Valamilyen külföldi high-end show-n hallotta, azt hitte élő koncert van valahol a közelben. És mindenki azt hitte, pedig nem az volt... Szóval van az a szint, akinek megéri, nem átverés a cucc
Hangsugárzóm eladó: JBL 4406 Studio Monitor
- Vukkeinstein
- V.I.P.

- Hozzászólások: 712
- Csatlakozott: 2011.12.06., kedd 17:12
- Értékelés: 677
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Volt már valaki a közelébe ?
http://www.pto.hu/mbl-x-treme-speakers/
Két reklám szövege jut az árcéduláról az eszembe: az ALDI olcsó.......hát ez nem annak tűnik.
Arab olajmilliárdos,aki a fiát óva inti egy olcsó portéka megvételétől " Jó-jó fiam,de nem elég drága!"
A ki...nézésével meg a járásával nincs baj,de két dolog miatt nem veszem meg.
Szagííny vágyook,szagííny vágyook szagínynek szuüláttem.... meg nem is dzsaneszkoko annyira.....persze ha vóna egy pár belüle én már 20 milka..sokoládéért is eladnám+egy 4,5kg-os matterhorn-os csokiért.com
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Ő róla van szó, huuuuuuuuuuuuuu:
Az anyát állítólag top 10-ben van a világon, de lehet hogy most már csak volt, mert azért nem ropogós mai darab
Orr: Iso Tek EVO3 Polaris
Horgony: Nordost Blue Heaven, Iso Tek EVO3 premier, AudioQuest Rocket 33
Fedélzet: Asus PN 60
Híd: Mátrix X Spidf 2 (lvds hdmi)
Kormány: Cambridge cxa 81
Kémény: Musician Pegasus
Tat: Quadral Chromium Style 8
Ja és a negyedik dimenzió az biza a zene

A Dolby Digital ajánlás szerint a natív LFE csatorna 10 dB-lel magasabb jelszinten szólal meg a házimozi processzorokkal, mint a többi hangcsatorna. Ez gondot okozhat a gyengébb szubsugárzóknak, főleg ha az LFE jelhez keverjük hozzá a többi csatorna szubbasszus tartalmát is (pl. Small Speaker beállítás esetén). Az LFE Trim beállítással néhány processzor lehetőséget ad a szabványos szintkülönbség csökkentésére. Nem keverendő a subwoofer level beállítással, mert az a szubsugárzó felé küldött kimeneti kevert jelszintet állítja!
Köszi!
Akkor ezt fogom hagyni legutoljára, sőt egyenlőre visszaállítom 0-ra, mert még egy régi beállítás maradványán kisérletezgetem. És azóta sokminden változott a rendszerben és ez bekavarhat, rossz irányba!
Ezt meghagyom az új kalibrálás legutolsó lehetőségének, ahol még javíthatok az esetleges hibákon, de remélem ehhez nem kell nyúlnom
Jól gondolom?
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 15904
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11227
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Házimozi hangsugárzók és subwooferek
Pár hete finomítgatom a sub-ok beállítását/összehangolását, ma belefutottam egy LFE trim nevezetű, nullától mínusz tízig állítható lehetőséget kínáló opcióba. Eddig nem figyeltem fel erre a dologra, mivel most -3-on van, gondolom ezt a mikis beállítás intézhette így.
Kérdés: mi az LFE trim, mire való?
Érdemes vele kisérletezgetni?