Megnéztem az
Alapítvány első két részét (egyelőre ennyi jelent meg). Összesen kicsit több, mint két óra.
Sírok, basszus.
De. Adok neki még esélyt. Felejtsük el a könyve(ke)t. Nyilvánvalóan annak
alapján
készült a sorozat. Nézzük csak a sorozatot, mint egy szórakoztatóipari terméket (képes leszek rá? nem tudom).
A látvány okés, de nem az a katarzis, amire a trailerek alapján számítani lehetett.
A főcím a leglátványosabb, az nagyon tetszik. A zene is, bár nagyon hajaz a Trónok Harca zenéjére. Stílusban.
A Star Wars-os siklót igazán kihagyhatták volna. Ez egy sci-fi (kellene legyen), nem egy sci-finek álcázott fantasy.
Klónozás? Őrülten gonosz uralkodó? Emberekre támadó hüllőszerű idegen lények (á lá Alien?) Még hány ilyen scifi-s klisét akarnak beletuszkolni, hogy “menő” sci-fi legyen?
Szerplők. Salvor Hardin egy fekete nő? Gaal Dornick egy fekete nő? Eto Demerzel nő? Ám legyen, ilyen PC világot élünk, most ez kell. De egyik alakítás sem meggyőző, olyan unottan játszanak… Még a Seldont alakító színész is…
De hogy kerül ebbe az időszeletbe Lewis Pirenne? (oké, felejtsük el a könyvet). Ja, és amikor ott az érzes, hogy a könyv pörgősebb, mint a film (bakker FEEJTSÜK EL a könyvet!) De: tényleg muszáj szexjelenetnek is lennie egy Asimov-adaptációban? De ha már igen, legalább el tudnák velünk hitetni, hogy szeretik, vagy csak kívánják egymást… De nem, csak úgy nekidőlnek a szimulált naplementében…
Még nem következett be ugyan, de vajon “megússzuk” meleg vonal nélkül? (a tippem: nem).
A jó dolog: a hiperűrhajó nagyon eredeti. A trailerben azt hittem, egy fekete lyukat látok.
Nézem tovább, ofcourse, mert nagyon kíváncsi, de egyelőre sajnos csalódott is vagyok.