A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Viszont ne legyen már szégyen, ha valaki itt, egy házimozis!! filmes beszámolós topikban, beszél az adott film technikai oldaláról is.
A "szégyen" szó eszembe sem jutott, leírásra sem került részemről. Ellenben leírtam, hogy a tegnapi beszélgetéssel túlléptük a topik megszokott kereteit, mert nem a filmek kép/hangminőségét firtattuk. Most akkor mi ellen tiltakozol?
Itt mi mindannyian bőven az átlagos szint feletti technikai körölmények között nézünk filmeket, hallgatunk zenéket. Ennek dacára biztosak lehetünk benne, hogy a technikai oldalnak más-más jelentőséget adunk. Ha azt írom, hogy egy filmes élményt nálam nem a képméret határoz meg, mert nem emlékszem, melyiket mekkora méretben láttam, az nem azt jelenti, hogy teljesen lényegtelen ez a szempont, hanem hogy nem kiemelten fontos. Nálam. Ha ebből Te valamiféle lesajnálást olvasol ki, az nem az én problémám. Árnyalni tudni kell írás és olvasás közben is, ahogy a jobb filmekben sem minden karakter és történés fekete/fehér.
És még azt mondjátok, hogy a Meg 2 nincs hatással az emberekre? :)
A filmek technikai hibái, rossz kép vagy rossz hang azért probléma, mert ebből látszik, hogy a termék a kutyát nem érdekli. Régebben ez azért nem így volt. Miért van az, hogy egy 70-90es film jobban tud kinézni 4k hdr-ben, mint egy idei film? Miért nem baj, ha egy idei film atmos keverése szinte alig nevezhető atmos keverésnek, mert a legtöbb esetben a fenti sugárzókból nem jön semmi, pedig a jelenet igényelné.
Ma szerintem amúgy tízszer annyi film és sorozat készül mint a 90-es években. Akkoriban volt a mozi, meg a tv csatornákból 20-30. Ma több száz tv csatorna, 10-15 streaming szolgáltatás van plusz a mozik, ahol ha nincs új tartalom akkor éhen halnak.
Tudom divat szidni a Marvelt, de én 16 év után adtam fel. Mára számomra átláthatatlan és érdektelen lett a sok mozifilm, sorozat stb. A világ leggagyibb CGI megoldásai vannak benne, mert annyira mindent így oldanak meg, hogy ennyire futja, meg persze saját magukat hajszolják bele a rohanásba, mert ki kell tolni a filmet, különben 1,5 évig nincs olyan hétvége, amikor megérné.
A házimozizás lehetetlenségét jól leírja, hogy ma itthon minőségben az alábbi legális megoldások érhetőek el:
- streaming
- fizikai lemezek:
- - nagyon kevés 4k lemez vagyonokért
- - kevés bd és dvd
Tehát tulajdonképpen lehet nézni a legtöbbször nagyon rossz minőségű (2023-hoz képest) streaminget és kész.
Nehezen tudom megérteni, miért jó még mindig regionálisan (nem régió kód) kiadni lemezeket, amikor a streaming már elbírja a 30 feliratot, de a lemezre feltesznek csak 5-10-et. Ma már nem lenne nehéz EU szinten venni lemezt, nem pedig a Mediamarkt/xpress magyar oldalán.
Visszatérve a tartalomra, ma nem cél olyan tartalmat csinálni, ami elé még egyszer le kellene ültetni az embereket. Régen pedig a mozi után, nagyon számítottak a vhs, dvd eladásokra, amiből még nagyon sok pénz folyt be, de ehhez az kellett, hogy az emberek újra szeretnék látni a már korábban moziban látott filmeket.
A törzsgárdát jobban érdekli, melyik film mennyire dolgoztatja meg az Atmos hangsugárzókat, meg hogy a hang spektruma lement-e 22 Hz-ig. Nem megvetésből írom ezt, hiszen nekem ez a szakmám, de hogy a házimozis filmes beszámolókban ezek a visszatérő szempontok, az elég durva egy hangmérnök számára is.
De, megvetésből írod
Nálad azért ez visszatérő dolog, hogy lesajnálva nyilatkozol a fórum technikai megszállottjairól. Korábban ez engem is jobban zavart, mára már nem igazán hat meg. Elfogadtam, hogy számodra egy filmnek csak mély gondolatokat ébresztően van értéke. Itt én mezzoval értek egyet, nekem kikapcsolódásra is megteszi. Vagy akár scaurussal,hogy más nyomorára csak ritkábban vagyok kíváncsi. Ettől függetlenül, a 3m széles vásznamon és a közel 20db, böszme hangsugárzós rendszeremen, nem csak látványfilmeket nézek, hanem régebbi drámákat, romantikus filmeket is. Akár egy, A szív hídjai féle filmet is, 2.0-ás magyar szinkronnal, nem igazán jó képminőséggel.
Viszont ne legyen már szégyen, ha valaki itt, egy házimozis!! filmes beszámolós topikban, beszél az adott film technikai oldaláról is. Legyen az atmos hang vagy 4K felbontás. Azért ez itt nem egy indexes filmes részleg, ahol a túlnyomó többség lehet, hogy laptopról vagy egy lapos tvről nézi a filmeket. Ott beszélni a mélytartomány feszességéről meglehetősen felesleges lenne, de itt ne legyen már az.
Ha jól tudom, te se 55 centis tvn mozizol, hanem projektorral és vászonnal és ha nincs is atmosos hangrendszered, de egy komoly sztereó hangsugárzóval és erősítővel hallgatod a filmeket, nem egy hordozható hangszóróval.
Szóval az átlaghoz képest te is sokkal komolyabb cuccal élvezed a filmeket.
Egyébként meg, VÉLEMÉNYEM szerint, a filmnézés időpocsékolás, még ha jól is esik, de valójában oly mindegy, hogy ún. művészfilmet vagy ún. trash-t néz az ember, nem igazán van jelentősége.
A filmnézés pont annyira időpocsékolás, mint a többi nem-kreatív tevékenység: könyvolvasás, zenehallgatás, színházbajárás, stb. Meggyőződésem, hogy ezek formálják a személyiséget, befolyásolják kognitív képességeinket, hozzájárulnak a stresszoldáshoz illetve a regenerálódáshoz, stb, de mindezt pozitív vagy negatív irányban is kifejthetik (bármit is jelentsen a pozitív vagy negatív irány), vagyis annyira lesznek hasznosak, haszontalanok, vagy károsak, amennyire magunknak azzá tesszük. Nem fekete-fehér eset.
Elég régóta irigyellek (jó értelemben) amiattt, hogy látszólag rengeteg időd van filmeket nézni (az én elmúlt kb 3 hónapnyi egyenlegem egyetlen egész estés film - az Ébredések újranézése - és egy közepesen agyzsibbasztó minisorozat /Az igazság ára/ első évadja). Azt, hogy ennyi filmézés mellett teljes időpocsékolásnak tartod, kicsit ellentmondásosnak érzem (bár ha azt is nézzük, hogy mennyi olyan filmet nézel meg, amely az írásaid szerint kifejezetten nem tetszik neked...), de nem lehetek a bőrödben, nem tudom, mi állhat emögött.
A Tarkovszkij-féle Solaris-szal kapcsolatban: ennél jobban már nem is tudok egyetNEMérteni, de ha a szuperhősös filmek zsánered újabban, akkor megértem, hogy egy lassan kibontakozó scifi-pszichodráma nem köt le, és mondjuk Tornatore vagy Jarmusch filmjei sem (pont azt a két rendezőt hoztad fel, akiknem MINDEGYIK látott alkotása tetszett nekem (Jarmusch filmjeiből nemritkán idézgetek is baráti sörözgetések közben), ebből a szempontból jópár nagy nevet vernek nálam ). Amúgy a Solarisnak van egy George Clooney-féle, valószínűleg sokkal emészthetőbb hollywoodi adaptációja, ami szerintem a kifejezetten jó hollywoodi könyvadaptációk közé tartozik, miközben nagyon más a rendezői megközelítés, mint Tarkovszkijnál (ugyanakkor a regény hangulatát a Tarkovszkij-féle adja vissza jobban, szerintem).
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
Korábban (20-30 éve) jómagam is szélesebb merítéssel éltem, a kommersz filmek mellett mindenfélét próbáltam és sok tetszett is, élénken emlékszem pl. az Eső előtt, Lamerica c. opuszokra, Tornatore és Jarmusch filmjeire, jó, Lynch filmjei a Dűne kivételével nem tetszettek, illetve Angelopoulostól az Odüsszeusz tekintete már sok volt).
Az utóbbi időben inkább a kalandos, fantasztikus, misztikus, szuperhősös filmek vonzanak, bár ezek között kevés a jó és sok a rossz, de, egyszerűen, nem vagyok kíváncsi más nyomorára, elég nekem a sajátom, a mozitól azt várom, hogy varázsoljon el annyira, hogy tátott szájjal bámuljam a kijelzőt/vásznat, mint gyermekkoromban (lehet második gyermekkoromat élem).
Nagyon nagy szerepe van annak is, hogy ki, mikor találkozik egy filmmel, jópár klasszikust már felnőttkoromban láttam és egyáltalán nem tettszett.
Ilyen volt pl. az eredeti Szárnyas fejvadász, a Thelma és Louis, egyszerűen untam őket, az Apokalipszis most, Szelíd motorosok számomra nézhetetlen voltak.
De újranéztem néhány klasszikust is, pl. a Keresztapa 1. részét, végtelenül unalmas és vontatott volt, a Tarkovszkij-féle Solaris pedig egyenesen nézhetetlen (pedig, amikor először láttam kb. 25 éve, nagyon tetszett!), a cselekmény, a dramaturgia, a párbeszédek, a színészi játék rettenetes.
Merem állítani, hogy egy Agymenők epizódban több színészmesterségbeli tudás van, mint az egész Solarisban.
Azért talán még nem vagyok (teljesen) gomba, nagyon ritkán bepróbálok pl. egy-egy orosz vagy keleti (indiai, japán, koreai) opuszt is, jellemzően rettenetesek, de pl. a Netflix-en a Stranger (vagy Secret Forest, magyarul Másképp gondolkozók) meglepően szórakoztató volt, most kezdem a 2. évadot.
Számomra az 55" tévé sztereó hangfal pár+mélynyomó kombóval elhozta a kánaánt, valahol itt van a valós igényem, amikor ez meglett, utána már, bőven a denevérpestis előtt ritkán jártam moziba, azóta pedig egyáltalán nem voltam.
Azt hiszem, 2019.-ben a Skywalker kora volt az utolsó film, amit moziban láttam.
Egyébként meg, VÉLEMÉNYEM szerint, a filmnézés időpocsékolás, még ha jól is esik, de valójában oly mindegy, hogy ún. művészfilmet vagy ún. trash-t néz az ember, nem igazán van jelentősége.
Talán belépőszintűnek mondható rendszerem: Sony BDP-S7200, Pioneer VSX329, Jamo S626, Jamo J112 sub, Audioquest Pearl és KáCsa kábelek
Több hozzászólásban is felfedezni vélem a "rohanó világ" és az "időbeosztás" problémakörét, pl: telefonozás film közben, filmbe beletekerni, vagy épp megállítani pár perc után, stb. E mellé jön be a minőségi kérdéskör, akár technikai kivitelezés szempontjából de főleg tartalmilag.
Lehet egyéni probléma, de az én bajom mostanában a bizalom vesztés. Nem bízom benne, hogy valami majd jó lesz amit elkezdek nézni. Mindeközben pedig igazi élményt az nyújtana ha nem telefonozva, nem beletekerve, az időt rászánva nézné az ember. De már bocs, annyi a szar... ami nem érdemli meg ezt az időt. Hányszor van, hogy végignézünk valamit és kaki a vége, vagy elkezdünk valamit egész jópofa de a közepébe beletolják az értelmetlen időhúzó maszlagot, hogy több epizód legyen, aztán ott állsz, hogy bene egy csomó idő mi legyen szenvedsz tovább hagyod magad megerőszakolni vagy kikapcsolod akkor minek csesztél el rá eddig annyi időt vagy csinálsz közben mást vagy beletekersz stb. Én pl. egyiket se szeretem. Nem szeretem nem végignézni mert kidobott idő, de persze ha kaki a vége akkor mégtöbb kidobott idő. Szintén nem szeretek beletekerni, az felületessé teszi az egészet kiesel a mély élményekből, stb. Erre ott a tik-tok. És szintén nem szeretek közben mást csinálni, akkor is felületessé válik, stb. És akkor ebből jön, hogy az ember rendszeresen ráfázik, elégeti az időt érdemtelen produkciókra, ebből adódik a bizalomvesztés.
Megoldás lenne egy filmajánló rendszer/fórum és csak javasolt tartalmat nézni, de azt rendesen, stb. Viszont ez meg borzasztó nehéz az egyedi izlések miatt. Belém égett példa mondjuk a legutóbbi startrek éneklős epizódja, amit én leszóltam, de kaptam nagyot a pofámba, hogy nem értékeltem. Hát ez van
Kicsit komolyabb vizekre evezve
Nekem eddig Ásóka tetszik… 3 reszt egyben nyomtam le, vartam az SW hatast, nem mondom, hogy 100%-ban at tudtam adni magam neki, de a VII-VIII “nagy mozik”-nal biztosan jobban tetszik.
Egyszeruen egy dolog nem fer a fejembe: ott van mintanak a Zsivany Egyes, vagy a III. resz az uj szeriak kozul… Anakin es Obi Wan parbaja az egesz szeria legjobbja. Ezek utan ott volt Ray es a folyamatosan taknyos szipogo kisfiut jatszo fogonosz, akik fenykard parbajat nezve szerintem altalanos iskolas korunkban fakarddal komolyabban toltuk. Szoval ez tenyleg nem tunik fel senkinek? Rajongok ezrei szoljak meg erte az uj szeriakat, es csak nem birnak egy normalis koreografiat felhozni ra.
Mar amikor a IX. epizodban Ray elkezdett nagy koncentralas utan a Tie vadasszal egyezo iranyba szaladni (kb. igy is vagy - ranezesre - 500km/h sebessegkulonbseg volt kozottuk), miert nem a vadasz fele szaladt, hogy jobban lathassa hol kell levagni a szarnyat?? …
Osszessegeben ugy erzem, hogy amibe a Disney beletenyerel mostanaban kb. fej vagy iras alapon dol el jo lesz vagy sem.
Nalam erdekes modon Ahsoka meg tartja magat, de azert a fenykardos jelenetek nem tul meggyozoek, es Ashokanak is annyi mimikaja van, mint Steven Segalnak. Meglatjuk, hatha a sztori kicsit osszekapja magat.
Ha már pénz, én azt tapasztalom, hogy a (szub)kultúra bizony nem jár mindenkinek vagy nagyon nyögvenyelősen. Ha van az elé tolt tartalmon kívül, pontosabban helyett igénye az embernek, azt kielégíteni nem a legegyszerűbb. Értem ezalatt rögtön azt, hogy eleve illik nagyvárosban lakni, hiszen távol a művészmozitól, egymagában az igény nem tud kapcsolódni semmihez és senkihez. Mindig valahogy a legdrágább konstrukcióban lapul a csemege. Így sokszor és sokaknak egyszerűbb kimaradni a vágyott kultúrából és inkább a lényegesen könnyebben beeső ballasztművekkel elütni a kikapcsolódásra szánt időt.
A kultúra nem csak a tehetősebb réteg eledele. Mindenkinek jár és mindenki számára elérhető, csak kevesen vágynak rá. Nem feltétlenül értek egyet vele, de van olyan álláspont, hogy ha rájuk hagynák és nem mutatnának nekik más irányt, az emberek többsége egész életében egy langyos pocsolyában fetrengve chipset zabálna kólával, míg bele nem halnának az elhízásba. Végülis kb ebbe az irányba haladunk, tehát akár igaz is lehet.
Középiskolában a történelemtanárom filmklubot szervezett, kéthetente volt vetítés csak nekünk a legigényesebb pécsi moziban, ingyen, a suli és a mozi állta a költségeket. Filmek előtt mesélt az alkotókról és ajánlásokat tett, mire érdemes figyelni, aztán film után kikérte a véleményünket. Persze nem sokat tudtunk hozzászólni, Eisenstein és Kurosawa még sok volt nekünk, de a tanárom sok szavára emlékszem ma is. Amúgy az egyik legcsóróbb volt a tantestületben, szinte rongyos ruhákban járt, de a filmekről rengeteget tudott és imádta a művészetet, az élet fűszerének nevezte.
Egy film szerintem elsősorban az érzelmekre hasson. Borzongjak, nevessek, hatódjak meg, sírjak vagy csak szippantson be és felejtsek el mindent közben. Gondolkodni nem feltétlenül akarok rajta. Sőt, inkább szórakozni szeretnék, kikapcsolni és kikapcsolódni.
Rendben van ez. Spielberg kb így képzelte el az ideális nézőt, ennek szellemében alkotta a filmjeit is. Én kibabráltam vele, mert ha érzelmekre vágyom, nem filmet nézek, kikapcsolni sem a szobában kuporogva szoktam. A filmnézés az olvasáshoz hasonlóan nekem intellektuális tevékenység. Ez van.
Végig olvasva most a hozzászólásaid, bennem az fogalmazódott meg, hogy a filmeket sem szabad túl komolyan venni.
Ahogy ezt a beszélgetést sem. Az álláspontjainkat nehéz pár mondatba zanzásítani, a tömörített szöveg rengeteg félreértésre ad esélyt, ráadásul beszélgetésünkkel már rég túlléptük ennek a topiknak a kereteit. A törzsgárdát jobban érdekli, melyik film mennyire dolgoztatja meg az Atmos hangsugárzókat, meg hogy a hang spektruma lement-e 22 Hz-ig. Nem megvetésből írom ezt, hiszen nekem ez a szakmám, de hogy a házimozis filmes beszámolókban ezek a visszatérő szempontok, az elég durva egy hangmérnök számára is.
Mára nincsenek alkotók, nincsenek színészek és nincsenek értő nézők.
A mozi, a filmipar, a színészek és persze a nézők is az adott kort tükrözik. Generációk váltják egymást, ahol a fiatalokkal szemben mindig sok a kritika: "Ezek a mai fiatalok....Bezzeg a mi időnkben..."
Ezt konkrétan nem a mai fiatalokra értettem. A mai filmeket nem fiatalok készítik és nem fiatalok a producerek sem. Sőt, még csak azt sem mondanám, hogy a filmeket csak fiataloknak készítik. Ahogy említettem, több fórumtagok ismerek, akik notebokkal az ölükben filmeznek és egyikük sem fiatal. Beszéltünk a Tik-tokról, én napi 2-3 órát lógok rajta, ami minimum beteges és én is elmúltam 50, szóval fiatalnak nem tekinteném magam. A hasonló korú ismerőseim többet nyomogatják a telefonjukat, mint egy 20 éves, szóval szerintem ez korszakos probléma és nem generációs.
Vannak popcorn mozik, amik alatt kikapcsolódsz, viszont a fotelből felállva már nem is emlékszel mi történt a filmben.
Viszont vannak olyan alkotások ami után napokig kattog az agyad, meg lehet vitatni barátokkal.
Mindkettő lehet "jó mozi" a maga tekintetében, csak az egyik klasszikus lesz, míg a másik eltűnik az idő múlásával.
Ezt szerintem még te sem gondolod komolyan. Elhamarokodottan írtál. Nincsenek emlékezetes filmek komoly mondanivaló nélkül? Persze, hogy vannak!
Mára nincsenek alkotók, nincsenek színészek és nincsenek értő nézők.
A mozi, a filmipar, a színészek és persze a nézők is az adott kort tükrözik. Generációk váltják egymást, ahol a fiatalokkal szemben mindig sok a kritika: "Ezek a mai fiatalok....Bezzeg a mi időnkben..."
Végig olvasva most a hozzászólásaid, bennem az fogalmazódott meg, hogy a filmeket sem szabad túl komolyan venni.
Vannak popcorn mozik, amik alatt kikapcsolódsz, viszont a fotelből felállva már nem is emlékszel mi történt a filmben.
Viszont vannak olyan alkotások ami után napokig kattog az agyad, meg lehet vitatni barátokkal.
Mindkettő lehet "jó mozi" a maga tekintetében, csak az egyik klasszikus lesz, míg a másik eltűnik az idő múlásával.
Ezt konkrétan ne vegye személyeskedésnek az illető, de ebben a topikban hangzott el pár hónapja Michael J Fox-szal kapcsolatban:
Hihetetlen életerő van benne! Le a kalappal!
Jön a Vissza a Jövőbe 4 is, amiben szerepel természetesen.
Mindezt egy állítólagos értő filmes topikban. Évek óta másról sem szól a filmes világ, mint hogy Robert Zemeckis hetente kijelenti, hogy amíg ő és Bob Gale él, nem lesz sem folytatás, sem remake, sem reboot. Mert övék a jog és nem engedik. Sőt, már igyekeznek jogi lépéseket tenni, hogy az örökösök is kötelezettséget vállaljanak erre. Akkor mit várunk a moziba járó 20 évesektől.
Nem tudom, milyen tudati állapot kell ahhoz, hogy az ember ne akarjon gondolkodni egy film hatására, én ilyet még nem éltem át.
Lehet egy film azért is érdekes, mert gondolatokat ébresztő és azért is, mert nem az. Egy film szerintem elsősorban az érzelmekre hasson. Borzongjak, nevessek, hatódjak meg, sírjak vagy csak szippantson be és felejtsek el mindent közben. Gondolkodni nem feltétlenül akarok rajta. Sőt, inkább szórakozni szeretnék, kikapcsolni és kikapcsolódni.
Végig olvasva most a hozzászólásaid, bennem az fogalmazódott meg, hogy a filmeket sem szabad túl komolyan venni.
A művészet mindig is támogatásra szorult, mert a tömeg soha nem volt rá vevő, így nem tudta eltartani magát.
Ez tiszta sor, de én alapvetően az üzleti modellre gondoltam a közönségfilmek tekintetében. Ma a biztos, kiszámítható, még elfogadható profitra mennek. Patikamérlegen adagolnak mindent és ha a 100 millió befektetés mellé 50-80 millió profit járul, akkor mindenki boldog. 20-30 éve kockáztattak és ha az évi 20 filmből 10 veszteséges, 5 nullszaldós, 4 enyhe profitos és 1 kasszasiker volt, akkor az egy jó év volt. 1989-ben biztos ezer családi film készült, a TriStar legalább egy tucatot csinált, de egy közülük, a Nicsak ki beszél bankot robbantott. Jelzem 8 évig (a Titanic-ig) vezette a magyar mozibevételi listát. Az az egy film behozta a TriStar teljes éves költését. És ezért mertek kockáztatni és az alkotókra bízni a filmkészítést. Mindig volt egy Indian Jones, egy Vissza a jövőbe, de akár egy Home Alone, amely bőven nyereségessé tette az évet. Voltak alkotók, voltak színészek, voltak értő nézők. Mára nincsenek alkotók, nincsenek színészek és nincsenek értő nézők.
Ezt konkrétan ne vegye személyeskedésnek az illető, de ebben a topikban hangzott el pár hónapja Michael J Fox-szal kapcsolatban:
Hihetetlen életerő van benne! Le a kalappal!
Jön a Vissza a Jövőbe 4 is, amiben szerepel természetesen.
Mindezt egy állítólagos értő filmes topikban. Évek óta másról sem szól a filmes világ, mint hogy Robert Zemeckis hetente kijelenti, hogy amíg ő és Bob Gale él, nem lesz sem folytatás, sem remake, sem reboot. Mert övék a jog és nem engedik. Sőt, már igyekeznek jogi lépéseket tenni, hogy az örökösök is kötelezettséget vállaljanak erre. Akkor mit várunk a moziba járó 20 évesektől.
Ha már pénz, én azt tapasztalom, hogy a (szub)kultúra bizony nem jár mindenkinek vagy nagyon nyögvenyelősen. Ha van az elé tolt tartalmon kívül, pontosabban helyett igénye az embernek, azt kielégíteni nem a legegyszerűbb. Értem ezalatt rögtön azt, hogy eleve illik nagyvárosban lakni, hiszen távol a művészmozitól, egymagában az igény nem tud kapcsolódni semmihez és senkihez. Mindig valahogy a legdrágább konstrukcióban lapul a csemege. Így sokszor és sokaknak egyszerűbb kimaradni a vágyott kultúrából és inkább a lényegesen könnyebben beeső ballasztművekkel elütni a kikapcsolódásra szánt időt. Te ilyen tekintetben is láthatóan a jó, illetve a legmegfelelőbb körökben mozogsz, bizonyára egy jó kapcsolatépítő képesség is szerepet játszott ebben. Ilyenje és pénze nem mindenkinek van, szóval felmerül a kérdés, hogyan lehet közel kerülni és közel is maradni egy ilyen érdemibb, tartalommal bíró világhoz. Párhuzamként: bigdewil jelenik meg előttem, mikor örvendezve terítette az igét, hogy a stúdiószalagok hallgatása mekkora flash. :) Kétségkívül, csak hát kevesek öröme.
Szerintem az az egy probléma, hogy az alkotást kivették az egyenletből. Régebben voltak a mecénások (nyilván nem minden pénzügyi érdek nélkül) megbíztak száz festőt, hogy fessenek ki egy kápolnát. És százból egyet Michelangelónak hívtak. Ez volt a kockázat és összességében ez volt a siker.
...
Nagyon hasonló sztorikat tudnék mondani még legalább 50 mára klasszikussá vált filmről. Közös bennük az alkotói gyártás és a studió részéről vállalt ésszerű kockázat. Ez mára mindkét oldalról teljesen megszűnt.
A művészet mindig is támogatásra szorult, mert a tömeg soha nem volt rá vevő, így nem tudta eltartani magát. Hogy a mecénások eltűntek-e, nem tudom megítélni, mert az igazi támogató mindig rejtve marad, de szerintem manapság is vannak ilyenek, csak talán nem látványfilmekre adják a pénzüket. Dokumentumfilmes műfajban jelen vannak, bár jellemzően nem magánemberek, hanem szövetségek, intézmények. Vannak független kiadók, stúdiók (zenei és filmes területen egyaránt), ezek nem kis kockázatot vállalva támogatnak elsőfilmes, elsőlemezes alkotókat, akik a nagyobb vállalatoknál a portáson sem jutnak túl.
Meg vannak a filmalapok, amik nélkül az európai filmgyártás talán már meg is szűnt volna. Skandináv államokban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban biztosan, de gondolom más jóléti államokban is léteznek és néha egész komoly összegekkel gazdálkodnak. Láthatóak a stáblisták végén, már ha nem állítjuk le a mozit az első betűnél. Hollywoodi viszonylatban csak aprópénz, de vegyük észre, hogy a szuperprodukciók eszement összegeket égetnek el feleslegesen.
Nálunk is van ilyen filmalap, ami eleinte, Vajna idejében ha nem is hibátlanul, de logikus keretek mentén működött, jöttek is szépen a díjazott magyar filmek, amik még közönségsikert is elértek. Mostani ténykedéséről sajnos nem lehet politika és hányinger nélkül nyilatkozni, de a mi esetünk kirívó, sok helyen jól működik a pályázati és támogatási rendszer. Egy gyerekkori barátom Spanyolországban már a második filmjére kapott "állami" támogatást, ami valójában az ottani szerencsejátékból és luxusadókból befolyt pénzeknek egy része. Ez amúgy a mi Szerencsejáték Zrt-nknek is kötelessége lenne, csak hát...
Kérdés, hogy ez a felkaroltság mennyire jogos. A Pulp Fiction klasszikus példa erre. Annyira nem jó, messze nem, mint amennyire imádják közszájon forgatni. Az időben elnyújtott, eltúlzott hype is kontraproduktívan hat rám, megtöri az élményt, holott magában lehetne egy egynek jó mozi, így viszont nem tud még az sem lenni.
Én csak olyan filmekről tudok írni, amelyekkel egy korosztály vagyok, megéltem őket. A világon legtöbb pénzt hozott film (infláció korrigáltan) az Elfújta a szél. Nem tudok róla mit írni, mert a megjelenése után 30 évvel láttam és így nem lehet. Ellenben a bemutatása napján láttam a Ford Fairlane kalandjait, amiben benne volt a teljes magyar 90-es évek hangulata, Nagy Feró, Usztics Mátyás és a többi. Ezért lett számunkra az ami. Ha egy 20 éves ma először látja, akkor ez csak egy film, az sem a legjobbak közül. Nem véletlenül bukott a világ összes országában, csak nálunk volt siker. A Ponyvaregény ugyanez. Én úgy láttam a megjelenésekor, hogy nem volt körülötte hype, bár az Oscar esélye már akkor belengte. Imádtam. A 10 év után lehetetlen szerepben visszatérő John Travoltát, a későbbi zsánerét megalapozó Samuel L Jacksont és a több tucat sztárt és a nagyon furcsa képi világot és rendezést. Ez ott és akkor nagyon odabaszott. Hogy 10 évvel később először látva kinek mit jelent azt nem tudom.
Ezeket a gondolatokat nem érdemes kiragadni és elvinni a beszélgetést teljesen más irányba, mert nem ezért írtam őket.
Mire gondolsz? Nincs ilyen cél, csak nem akarok rétestésztákat gyártani a kapcsolódó gondolattal együtt, ma így is sikerült, remélem az szerkesztés funkció visszanyeri régi működését. Szóval nyugi, értelek és elvivés sincs.
A másik helyzet, mikor egy film később válik klasszikussá.
Kérdés, hogy ez a felkaroltság mennyire jogos. A Pulp Fiction klasszikus példa erre. Annyira nem jó, messze nem, mint amennyire imádják közszájon forgatni. Az időben elnyújtott, eltúlzott hype is kontraproduktívan hat rám, megtöri az élményt, holott magában lehetne egy egynek jó mozi, így viszont nem tud még az sem lenni.
u.i.: A filmgyártás egy profitérdekelt vállalkozás, mindig is az volt. A nagy gyárak döntéshozói jellemzően nem művészek, hanem pénzemberek, őket és a részvényeseket, befektetőket nagyjából semennyire sem érdekli, miből jön a bevétel, csak csattogjon a kassza. Nincs az a szupersztár rendező, vagy színész, aki őket meg tudná kerülni. Már csak emiatt is érdemes néha kimozdulni a sokmillió dolláros keretből készült csilivili produkciók világából és nem azt elemezni, mennyire részletes a CGI háttér.
Szerintem az az egy probléma, hogy az alkotást kivették az egyenletből. Régebben voltak a mecénások (nyilván nem minden pénzügyi érdek nélkül) megbíztak száz festőt, hogy fessenek ki egy kápolnát. És százból egyet Michelangelónak hívtak. Ez volt a kockázat és összességében ez volt a siker.
Én csak művészileg nem túl jelentős blockbusterekről beszélek. A Csillagok háborúja annyira lehetetlenül szar ötletnek tűnt, hogy a Fox filléreket adott rá Lucasnak és ez meg is látszik a végeredményen. A Birodalom visszavágra sem akartak adni pénzt, mert azt mondták egyszer volt Budán kutyavásár. És Lucas házalt angol bankoknál, hogy különutas módon megfinanszírozza a folytatást. A többi ismert. Coppola majd egy évig ütötte az asztal, hogy a Paramount engedje, hogy egy nevenincs senki Al Pacino játszassa a főszerepet a Keresztapában. Sok-sok szívességet kellett tennie érte. A többi történelem. Tom Cruise évekig házalt a nagy stúdióknál, hogy egy nem túl sikeres tévésorozatból filmet csinálhasson. Senki nem akart pénzt adni rá. Kénytelen volt alapítani egy saját stúdiót a Skydance-t és saját pénzből megfinanszírozni. Ebből lett a Mission: Impossible. A többi történelem.
Nagyon hasonló sztorikat tudnék mondani még legalább 50 mára klasszikussá vált filmről. Közös bennük az alkotói gyártás és a studió részéről vállalt ésszerű kockázat. Ez mára mindkét oldalról teljesen megszűnt.
Ma nagyon hamar "szemétnek" nevezünk egy filmet, ami egy "grammal" sem rosszabb vagy jobb, mint a hozzá hasonló korábbi film, ami nincs kidobva a "szemétdombra". A cápának is négy része volt. A Meg-ből is még várható legalább két folytatás
Kettéválasztanám. Vannak korszakos filmek. Ilyen a Cápa. Nem azért mert jobb vagy rosszabb, mint a Meg, hanem azért, mert akkor egy új, egyetemről kijött generáció alapjaiban reformálta meg a filmipart és ennek egy képviselője a Cápa. Egy másik a Csillagok háborúja, egy harmadik meg a Keresztapa. A három filmes zseni (Spielberg, Lucas, Coppola) névjegyei. Akkor és ott olyat tettek, amelyekkel örökre beírták magukat a filmes történelemkönyvbe. A megjelenésük napján lehetett tudni, hogy ez valami nagyon nagy dolog. Persze a Cápából is készült sok folytatás, de semmi közük az eredetihez, a Universal eladta a jogokat, amelyek később össze-vissza vándoroltak a független stúdiók között (lásd később Mario Kassar és a Terminator Saga). Ezzel szemben a Meg-ről a bemutatása napján nyilvánvaló volt, hogy egy fos.
A másik helyzet, mikor egy film később válik klasszikussá. Ilyen Darabont mesterműve A remény rabjai. A moziban csúfos bukás volt, pár hét alatt levették a műsorról. Elég hamar kijött VHS-en és akkor indult a karrierje egészen odáig, hogy 20 éve folyamatosan vezeti az imdb Top 100-at.
A jelen generációnak egyetlen rendezője van, aki méltó a mester jelzőre, Dennis Villeneuve. A többiek iparosok. A régiek közül pedig szinte mindenki eladja magát aprópénzért. Jó példa Sam Mendes, aki a két mesterműve (Amerikai szépség, Kárhozat útja), olyan értelmezhetetlenül középszerű blockbustereket rendezett, mint a két James Bond. De ez volt az ára, hogy megrendezhesse az 1917-et. Egész Hollywood egy nagy üzlet, valamit valamiért.
Még néhány hozzászólás és eljuttok oda, hogy minden ember másféle és mindenki úgy élvez, ahogy tud. :) (Szerencsére mire ezt ideírtam, jobb irányba fordult a beszélgetés.) Az imént olvashattuk, hogy filmekről nem illik vitatkozni, én azért próbálok.
A magam részéről kissé értetlenül olvasom a filmiparral kapcsolatos, több éve fokozódó kétségbeesést a házimozis fórumokon. Talán a törzsgárdátok mostanában esett ki a nagy filmgyártók célközönségéből?
Nyilván megbántódnak néhányan miatta (amit sajnálok), de engedtessék meg leírnom, hogy az évekkel ezelőtt e topikban sztárolt, etalonként kezelt, vagy mostanában hivatkozási alapként emlegetett filmek is gagyik voltak sokak számára, akiket nem győz meg a gépek által generált háttér részletessége, vagy a hanghatások energiája. Őket egyáltalán nem érdekli, mekkora a kép és hány csatornán szólal meg a hang. Én erősen technikai beállítottságú vagyok, de meg nem tudnám mondani, a 10 legerősebb mozis élményemet milyen technikával élveztem annak idején, tehát úgy tűnik, nem olyan fontos szempont ez. Avagy amelyik film csak attól lesz élvezetes, hogy nagyban látom és nagyot szól, azt megette a fene. Zenét sem az alapján válogatok, melyik szól jól (bár nyilván sok hifista szelektál úgy, csak az egy másik hobbi, mint az enyém).
Valahogy soha nem vágytam olyan szórakozásra, ami csak képkockákból és hangokból áll. Nem tudom, milyen tudati állapot kell ahhoz, hogy az ember ne akarjon gondolkodni egy film hatására, én ilyet még nem éltem át. Ha egy film perceken át semmit nem indít el bennem, akkor nyomok egy Stopot, előfordul ez nem ritkán. Valaki írta itt az imént, hogy ha a technikai oldal mellett "pedig a tartalom is elfogadható, akkor minden a helyére került." Nem tudom, lehet-e ennél durvábban degradálni a filmművészetet, talán ez a leginkább mellbevágó kijelentés, amit a témában olvastam. Ennek fényében már nem is olyan meglepő, hogy valaki 2 órát szán az életéből a megacápa megtekintésére, hiszen mint tudjuk, mindenki úgy élvez, ahogy tud.
Na de hova vezet ez az irányvonal. Egy zenénél az a lényeg, hogy szépen szóljon, aztán hogy esetleg zeneileg is történik benne valami, az csak bónusz? Egy festménynél fontos, hogy legyen szép színes, aztán ha esetleg szól is valamiről, az egy jutalom falat? Legyen a nőnek jó nagy melle, aztán ha az agya is mutat némi életjelet, akkor már örülünk? Írjak még ilyen baromságokat?
Inkább azt írom, hogy ne nyafogjatok, mert nincs teljesen igazatok! Brutális mennyiségű film készül mostanában, ebből nagyjából pont olyan arányú a szemét és a kiemelkedő, azaz megnézendő alkotás, mint bármikor volt. Mondjatok egy olyan évtizedet, amikor csupa nagy mozi készült! Gyerekkorom nagy része egy kertmoziban zajlott, gyakorlatilag minden nyári estén ott voltam, minden filmet megnéztem, bár nyilván a nemzetközi filmipar erősen szűrt szeletét kaptuk a 70-es években idehaza. Biztos vagyok benne, hogy évadonként soha nem volt 2-3 filmnél több jó mozi, a többi már egy gyereknek is semmitmondó volt. Most sokkal több filmhez jutok hozzá, de nem tudok/akarok minden este mozizni, ezért hetekkel előre tele a lejátszási listám úgy is, hogy kerülöm a mainstream-et. Hogy közben megöregedtem és az ifjúsági filmek, vígjátékok, meg a világmentő tini-szuperhős mozik már nem nekem készülnek, az nem a filmipar hibája. Készül ezek mellett rengeteg más, ami nekem való. A rockzenét is évtizedek óta temetik, aztán annyi nagyszerű új zenekar van, hogy képtelenség követni.
Nem járok moziba sok éve már, de a minap egy barátom rávett, hogy menjünk el az Urániába. Könnyed francia filmet vetítettek hétköznapi történettel. Talán művészfilm volt, bár soha nem értettem, pontosan mit is jelent nálatok ez a sokat emlegetett, cinkelt kategória. (Van festészet és külön művészi festészet?) Biztos voltam benne, hogy rajtunk kívül kb senki nem lesz a nézőtéren, de döbbenetemre ha nem is volt telház, de a székek jó 2/3-a elkelt hétköznap kora este, huszonévesektől a nyuggerekig vegyesen. Egy közös biztosan volt bennük, (egy hölgy kivételével) senki nem nyomogatta a telefonját film közben. A film szereplői között egyetlen világsztár sem volt, az egyik színészt láttam már egy másik francia filmben. A kép és a hangminőség rendben volt, bár nyilván nem hozta egy csúcs házimozi szintjét, de elérte azt a szintet, hogy ne arra figyeljek (én ezt várom el a technikától). A filmről semmilyen reklámot nem láttam, torrent oldalakon nincs fent, szerintem nem is lesz, ezeket nem szokták feltölteni, kvázi a házimozisok számára nem is létezik. Hogy valamelyik streaming szolgáltatónál megjelenik-e, passz, talán valamelyik francia Art szolgáltató tolja.
Nem tudom, de feltételezem, kevésbé követitek az európai filmfesztiválokat és nyilván sok ellenérzésetek van ezekkel szemben, pedig valójában ez a mi kultúrkörünk és szerintem az igazán nagy dolgok ezeken történnek, nem az Oscar-on. OK, itt nincs Nolan, meg Villeneuve, de a vörös szőnyeg végén csillogó limuzinok sem, viszont van rengeteg tehetséges alkotó és sok egyedi, meghökkentő alkotás. Szerintem néha, mondjuk havonta 1x engedjétek meg magatoknak egy sztárok nélküli, kevésbé ismert, esetleg elsőfilmes rendezők valamelyik díjnyertes filmjét! Lehetséges, hogy nem lesz pengeéles a kép és a szubsugárzó sem abban a másfél órában fog hangnyomás rekordokat dönteni, de a tartalmas szórakozásra így is komoly esélyetek van. Azt már bátortalanul merem szóba hozni, hogy vannak megdöbbentően magas színvonalú dokumentumfilm fesztiválok is. Párszor közreműködő indulóként, egyszer meg botcsinálta zsűritagként részt vettem egy ilyenen és fogalmam sem volt, kit hozzak ki nyertesnek, mert legalább féltucat alkotás teljesen letaglózott. Pedig ezek nem a technikai tökéletességgel operáló Attenborough-féle filmek voltak, néha érződött rajtuk a szűkös költségvetés, amit ötletekkel, mondandóval és gondolatokkal kellett kipótolniuk.
Utolsó provokatív felvetésem következik. Nem lehet, hogy a sok pénzen, nagy munkával, gondosan megépített házimozitokat kihasználatlannak érzitek, ha nem látványfilmeket néztek benne esténként?
u.i.: A filmgyártás egy profitérdekelt vállalkozás, mindig is az volt. A nagy gyárak döntéshozói jellemzően nem művészek, hanem pénzemberek, őket és a részvényeseket, befektetőket nagyjából semennyire sem érdekli, miből jön a bevétel, csak csattogjon a kassza. Nincs az a szupersztár rendező, vagy színész, aki őket meg tudná kerülni. Már csak emiatt is érdemes néha kimozdulni a sokmillió dolláros keretből készült csilivili produkciók világából és nem azt elemezni, mennyire részletes a CGI háttér.
A cápa egy klasszikus, a Meg nem lesz az. Pedig a kettő között több a hasonlóság, mint a különbség.
Azon túl, hogy ez igaz, az egy érdekes kérdés, hogy a mai médiazajban mi tud klasszikussá lenni. Azt hiszem ez a szerepkör ma már nem a filmeknek van kitalálva, már a mémek mennek és vésődnek mélyre.
De Hitchcock is kitalált valamit, amit azóta is rendszeresen újra és újra alkalmaznak.
Sokan kitalálnak valakit, de nagyon kevesekből lesz Hitchcock. Nem vitatom el a tehetségét, mindössze annyit állítok, hogy több érdemes tehetség van mint amennyit érzékelünk.
Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy egész régre - több évtizedre - vissza lehet nyúlni, ha egy filmet minősítünk. A téma, a hangulat és a képi világ is ismétlődik. Nem csak 2010 utáni filmeket lehet összehasonlítani a maiakkal. Ezzel nagyon nem értek egyet, amire hoztam fel példákat film címekkel és két rendezővel. Ezeket a gondolatokat nem érdemes kiragadni és elvinni a beszélgetést teljesen más irányba, mert nem ezért írtam őket.
Ma nagyon hamar "szemétnek" nevezünk egy filmet, ami egy "grammal" sem rosszabb vagy jobb, mint a hozzá hasonló korábbi film, ami nincs kidobva a "szemétdombra". A cápának is négy része volt. A Meg-ből is még várható legalább két folytatás
"Aki trash filmeket néz az azért teszi, mert rossz az éléte. Ha pedig már eleve rossz az élete, akkor rossz filmeket néz, hogy a rossz életével legyen már összhangban a rossz tartalom, amit fogyaszt Mindezt így általánosságban kijelentve. De tényleg nem akarod megérteni
A csöcsrobbanás fáék sztorira fektetve hozza vissza a zsetonokat, nem tudom mit vársz még tőlem, vázoljak egy alternatív valóságot?
Felesleges szekértáborozni. Egy kialakult - és így rendszerint megkövült - személyiségű és kultúrájú ember ritkán szokott nyitni, inkább az ismert silányságba fog fektetni.
Látod megint előjön a dolog. Mi az hogy értelmesebb kikapcsolódás? Ki dönti el,és mi alapján, hogy mi az értelmes, és mi az értelmetlen? Netalán te? Ami számodra a trash, az az igénytelen, ami számodra a művészfilm kategória az az igényes? A nem is találkozott még értelmes tartalommal, pedig hatalmas. Internetről hallottál már? Aki manapság nem talál meg valamit, az azért van, mert nem akarja. Nem pedig azért, mert nem lehet. Tele van a net kismillió bloggal, podcasttal, különféle fórumokkal.
Ezt a művészfilm-szembeállítást te hoztad be, érzelmi alapokon. Nehéz, de főképp értelmetlen így erről társalogni akarni. Nem fogom tudni befoltozni ezt a lyukat benned és persze nem is akarom. Nem is a filmről szól ez - hoztad a zenei párhuzamot is - hanem valamiről, ami benned van. Lehetünk valamilyen szinten egymás pszichológusai itt, de támadás és felesleges sértődés nélkül.
Tömegek nem találkoztak még értelmes tartalommal. Tehát nem elmentek mellette és később rémlik valami, hogy anno nem voltak fogékonyak rá, hanem igen, szembe sem jön, még véletlenül sem. Ha úgy tetszik kasztosodása a kultúra fogyasztásának. Az alap tévécsomagokban is a buta erőszak alapú filmek mennek, a zsebbe nyúlós csomagok meg adnak emberi tartalmat is. Sokan hol akadnak el? Hogy a tévé erőszakos és primitív. De lehetne ez könyv vagy bármelyik popkultúrásítható platform, mindig a piramis alja a legszélesebb. Vagy a te szavaddal élve hatalmas. De erről is én tehetek, vállalom.
A netes példád meg azért nem jó, mert ha el is következik a nyitás egyszerűen nem tudja hogy mit keressen, az addigi közegét kérdezve meg mindig vissza fogják a hullámok dobni ugyanarra a szigetre. Nincsenek meg fejben a keresőszavak, nincs híd a kulturális világok között.
szó szerint lenézés, a könnyedebb, durvább, populárisabb műfajok és azok hallgatóik felé
A hifista, mint alapértelmezetten való szitokszó is ezt jelenti, automatikusan a technikában elveszett egyénre érti a köznyelv. Hurrá.. :) Hogy nem csak ez az archetípus van, az már kevesebbeket érdekel. Merem remélni, hogy ebből van a kevesebb (nem tudjuk megítélni magunkat belülről).
, nem csak látványfilmeket nézek, hanem régebbi drámákat, romantikus filmeket is. Akár egy, A szív hídjai féle filmet is, 2.0-ás magyar szinkronnal, nem igazán jó képminőséggel. 
De erről is én tehetek, vállalom.
