Leone média kuckója

csanad76

Szia Leone,

Isten éltessen sokáig jó egészségben!

Mindenkinek boldog új évet kívánok!!!

Minden fórumozónak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Igen, hamarosan rendezem a tartozásom!

Hozzászólás Szerző: **Doky** » 2016.11.20., vas. 11:12

Lassan jöhetne kép a jelenlegi felállásról...

Záróra...

Folytatás...

Képes beszámoló a mai Hifi Show-ról...

Köszönöm! Visszatérő lesz nálam is, írom ezt úgy, hogy a második és harmadik részt még nem tudtam meghallgatni! Örülök, hogy mostanáig húztam, nem biztos, hogy a korábbi énem tudta volna értékelni.Ahogy Gyebi is írta kell hozzá egy olyan rendszer is.

Köszönöm! Visszatérő lesz nálam is, írom ezt úgy, hogy a második és harmadik részt még nem tudtam meghallgatni! Örülök, hogy mostanáig húztam, nem biztos, hogy a korábbi énem tudta volna értékelni.

Jó hogy a házimozi világában valaki egy ilyen vonalat is képvisel. Jazz at the Pawnshop anno nekem is bevezető volt egy más zenei világba és a mai napig teszt anyag.

Vicces, hogy hány olyan cimborám van, aki azt mondta, hogy ha általánosban valaki közli vele, hogy 30 év múlva komolyzenét fog hallgatni, Uram bocsá' még pénzt is ad ki érte, a képébe röhögött volna! Ehhez képest...
Abszolút egyetértek azzal, amit írtál, szerintem is kell a kor és a technika egyaránt. Három olyan zenei műfaj van, amit egyenlőre nem tudok helyiértékén kezelni: a techno (ez még konditeremben is fájdalom a fülemnek), a kortárs komolyzene és az improvizatív jazz.
Viszont egyre inkább azon veszem észre magam - amibe "belejátszhat" az is, hogy a Heednek nagyon jól áll -, hogy late lounge zenéket hallgatok jazzas alapokkal, főleg zongorára, trombitára vagy szaxofonra hangszerelve. Annyira be tud lazítani néha, hogy....olykor már túllépek az alfa fázison...

Köszönöm gyebi72, remélem, tetszeni fog!

junior19 - Nem, azért Coltrane, Davies, Nat King Cole, Baker több albuma "megvolt" már. Nem tudom, miért tartottam ennyire ettől a lemeztől, pedig a 30. évfordulóra kiadott sacd-ről van szó, arról is az első lemez anyaga. (sajnos többre nem volt idő, pedig a másodikról szívesen meghallgattam volna az Over the raibow-t...így egy hetet várnom kell, akkor jön majd újra később haza a nejem )

Köszönöm, még nem hallottam Dusko Gojkovicról, de szentségtörő módon rá is néztem a youtube-on, mindössze két perces belgrádi felvételét, de több volt, mint meggyőző! Azért 85 évvel a háta mögött nem semmi hangulatot tudott csinálni 120 másodperc alatt!
Úgy gondolom, a jazz-hez is kell bizonyos fokú érettség és befogadó képesség! Miért érzem úgy, hogy a Samba do mar lesz a következő beszámolóm?

junior19

Hali!
Nekem ez az anyag már vagy 15 éve a kedvencem lemezként, s tesztre is sokat használtam(lom). Ilyen még nekem Eric Clapton Unplugged albuma, illetve most már Sting berlini BD lemeze.
Nagyon jó írás, már az olvasása közben is mintha hallgatnám az albumot. Gratula.
Azt meg lehet kérdezni, hogy cd volt az anyag, vagy a most kiadott sacd? Az sacd-ét is érdemes meghallgatni, nagyon jó minőség és 3 lemezes. Az egy igazi egész estés program.
Ha ezzel az albummal kezdted a jazz-el való ismerkedést, akkor ajánlom Dusko Gojkovic albumait is, az is fog tetszeni szerintem. Sok ismerős dallam felfedezhető majd, reklámok zenéiben előszeretettel használják az öreg zenéit.
Üdv.

Számomra is megdöbbentő, mennyire a zene lett úrrá a nappalin az elmúlt három hétben...ez a Heed érzés tényleg...na jó, nem ömlengek!
Úgy gondoltam tegnap este, hogy mind a rendszer, mind én megértünk arra, hogy egy picit nehezebb irány felé forduljak...
Régóta terveztem, hogy meg kell hallgatnom Arne Domnerus Jazz at the pawnshop című albumát. Most, hogy egy hónap híján negyven éve vették fel Stockholmban két nap alatt egy alig 80 ember befogadására alkalmas helyiségben a jazz fejlődés szempontjából jelentős művet, bennem még ott élt élénken a szombati élmény...és csengett a fülemben Mishow azon mondata, amely szerint sokaknak, akik erre a hobbyra adták a fejüket, célszerű lenne gyakran koncertre járni, élőzenét hallgatni, ez jelentősen segíthetné őket abban, hogy számukra ideális otthoni rendszert tudjanak kiépíteni, illetve túllépjenek a kütyüzős korszakon és maradjon a ZENE.

Visszakanyarodva a bő órás műélvezethet - mert az volt! -, talán a zenészekkel kezdeném: Arne Domnerus, Bengt Hallberg, Lars Erstrand, Georg Riedel és Egil Johannsen írták be magukat a történelembe a 20. század sokak szerint legjobb jazz alkotásával.

Szerencsés voltam, mert már nem kellett besötétítenem - én amúgy is szeretek így zenét hallgatni -, világítást a Heed elektronikák két ledjei szolgáltattak, még hangulatosabbá téve a szobát. Szándékosan nem olvastam el a kommenteket, azt szerettem volna, hogy befolyásmentesen alakuljon ki majd bennem egy kép. Nem volt nehéz, mert az első taktusok és beszűrődő zajok után tudtam, éreztem, hogy valami kis krimó vagy kocsma, ahol ülök éppen, enyhe füstfelhő a cigarettáikat szórakozottan ujjaik között szorongató közönség egyes tagjainak hála, az asztalok között poharakkal egyensúlyozó pincér, illetve a dobogón A zenekar.
A hangzás...elképesztő! Ahogy egy-egy szóló lecsengett, a kis számú, de lelkes közönség hálás tapsa képezte az átmenetet. A Heed-Dali páros olyan módon adta át az érzést, hogy behunyt szemmel én is ott éreztem magam a zálogházból lett lebujban, hol a kezeimmel, hol lábbal vertem a taktust egészen addig, amíg meg nem hallottam a Brubeck féle Take five feldolozásukat. Úgy gondolom, hogy ha valakinek nem is fekszik az ilyen típusú jazz, de már ezért érdemes meghallgatnia az albumot.

Az asszony - mintha tudta volna - akkor jött haza, amikor az utolsó taktusok is elhalkultak, én pedig energiától feltöltődve, egy nagy élménnyel gazdagabban állhattam fel a kanapéról (vagy az asztaltól? Már nem is tudom... ) Slusszpoén: vártam, hogy majd azt mondja, ki kéne szellőztetni, mert olyan büdös van a szobában, mintha cigiztek volna... Na jó, ez azért elmaradt!

Kérlek a beszámolódat másold be a Heed topicba is!
Köszönöm!

Köszönöm a dícsérő szavakat. Vannak páran a fórumon - így Te is -, akiknek a véleménye különösen sokat jelent nekem!

Örülök, hogy így aktiválódott a topikod. Jó olvasni.

Nagyon vártam a mai napot, mert már régóta szerettem volna a Heed főhadiszállására eljutni. Szerintem nem sokan közelítenek arról az oldalról, hogy egy európai szinten jegyzett cég első emberével találkozhatnak, kezet foghatnak, közvetlenül kaphatnak betekintést a világról, a zenéről alkotott elképzeléseibe. Ilyen azért nem túl gyakran esik meg velünk.
Az apropót a cég legújabb "üdvöskéjének", a Heed Audio Standart hangfalnak a bemutatója adta (pontos név még nincs, de Zsolt valószínűleg az Anniversary jelzőt biggyeszti majd a Standart után).
Igyekeztem, ahogy tudtam, de egy éjszakába nyúlt duhajkodás után nem túl elegáns módon estem be 09.54-kor. Körülbelül 15-18-an zsúfolódtunk össze a 24 négyzetméteres "lehallgató" szobába. Nekünk, későn jövőknek mint annó a focimeccseken, már csak állóhely jutott. Sajnos az első mondatokról lemaradtam - picit előbb kezdődött a bemutató, ami érthető, mert este 8-ig megy a maraton -, de a technikai paraméterek (majdnem 91 dB-es érzékenység, két kamrás kialakítás, Seas papírmembrános hangszórók) illetve a korábbi StandArt hangfalakról szóló rövid ismertető (a '80-as években sok Heybrok hangfal jött az országba, amelyek nem megfelelő módon kerültek "kiszolgálásra", ezért nem tudták bemutatni, mire is képesek, így került szentségtörő módon álló hangfal kialakításra, mivel a brit iskola akkoriban még a polchangfalakkal operált, álló hangfalról német próbálkozásokon kívül még "szó sem volt"; a StandArt2 az Ion elektronikákhoz készült).
Nagyjából 20 perc technika után elindult a zenei rész. Kezdésnek az Elixir, majd egy csöves erősítő (sajnos a típusát nem tudom), végül egy lemezjátszó (sajnos a típus itt is a feledés homályába veszett (bár nem érdemli meg, mert nagyon ott volt a prezentációja, viszont tudom, hogy én több, mint 1 milkát nem áldoznék rá (este lottósorsolás! )), Phi phonoval és QPsu táppal. Ez utóbbi lemezjátszó a találkozó második felében kapott szerepet, addig számítógép, DT és Rega lemezjátszó volt a forrás. Zsolt kihangsúlyozta, hogy nem lesz A-B teszt, ez most nem arról szól... Személy szerint sajnáltam, hogy saját készülékem utódját, az Si3-at nem volt lehetőség meghallgatni, de ami késik.... A rendszer részét képezte még (számítógép+Elixir) egy Heed Dactilus 3 is.

Mielőtt a személyes benyomásokról beszélnék, még megemlítek két dolgot: szolgálati közleményként Zsolt közölte, hogy a hangfalgyártás és a Heed utjai legalábbis a nevet, honlapot tekintve külön válnak (utóbbi neve még nincs meg), a másik, hogy valamennyien, akik a meghallgatás kedvéért elmentünk, tagjai lehetünk a megújuló AP klubnak (természetesen azonnal leadtam a nevem és e-mail címem).

Azt sajnos nem mondta be Zsolt, hogy mely előadótól melyik szám megy éppen, de akit ez érdekelt, felállhatott, odamehetett akár a számítógéphez, akár a lemezborítóhoz, hogy kíváncsiságát kielégíthesse.
Elixirrel kezdtünk és számomra egy "kínai" - a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt - előadóval, Chie Ayadoval, illetve egy jó kis godspellel. Utána barokk zene jött (egy kontratenor egyházi környezetben barokk zenét adott elő, sajnos a névvel itt is adós maradok), aztán Johny Cash utolsó albumáról hallgattunk meg egy dalt. Az első etap végén Hugh Masekela Stimela című monstre darabja (majd 10 perces) szórakoztatott.

Először úgy gondoltam, hogy a komponensekrl egyenként írok majd, de aztán rájöttem, hogy 1. korábban egyiket sem hallottam, így van-e "jogalapom", hogy véleményt alkothassak róluk 2. sajnos vagy szerencsére többször is magával ragadott az az otthoni érzés, amit az Si-nek köszönhetek, jelesül magával ragadott a zene anélkül, hogy figyelmet fordítsak arra, hogy a hallottakat mint komplex egész kéne górcső alá venni.

Hazafelé úton kavargott bennem sokminden, inkább azokat rögzíteném: az Elixir, ha két szóval kéne jellemeznem, szorgos iparos. Nagy tér, dinamika jellemzi, de nekem az Si-hez képest - nekem ő a referencia - modern, inkább hifis hang, minden ott van, de ahogy Zsolt később a külföldi hifi showal összefüggő tapasztalatai során említette, nem az én világom. Viszont örülök, hogy hallhattam. Felfedeztem benne Si-s jegyeket, de azért hallható volt, hogy mi az, ami jól áll neki és mi az, aminél mint egy színész, ha nem a kedvenc darabját kell előadnia, hozza a kötelezőt.

A csövesre nagyon kíváncsi voltam - részint azért, mert Zsolt elmondása szerint fűtésre, de akár tükörtojás készítésére is jó lehet, még a potija is meleg volt -, mert ritkán tudok ilyen elektronikát meghallgatni. Annak ellenére, hogy A-B teszt nem volt, a barokk darabot itt is meghallgattuk (Zsolt elmondása szerint egyik kedvenc felvétele), ami sokkal hitelesebben szólt itt, mint korábban az Elixiren (erre gondoltam az előző bekezdés utolsó gondolatánál).

Majd el is felejtettem, Zsolt beszélt a szinergiáról is. Elmondta, hogy ahogy a Heed elektorikák is jól kooperálnak más hangfalakkal, úgy az Enigmák, Envoyok is szimbiózisban vannak a többi cég erősítőivel is (többek között ez az oka a hangfalmanufaktúra és a Heed elkülönülésének, ezálta is hangsúlyozandó a fenti megállapítást). Szóval a StandArt abszolú helyiértékén van az Elixirrel. Itt most vonatkoztassunk el a magyar átlagkeresettől és tekintsünk picit nyugatra. Mondjuk egy angol 2000 fontért olyan technikához juthat, amivel a zenei iránti éhségét akár egy életre csillapíthatja. Sajnos nálunk azért az Elixir 275.000 és a StandArt 380-425(?).000 ezres ára (anyaghasználattól függ) elég húzósnak nevezhető. Mondjuk én ilyenkor szoktam egy hűtő vagy mosógép vonatkozásában a drágámnak azzal érvelni, hogy ha havi szinten osztja le a mondjuk 10 éves használati időt, akkor az már egy elhanyagolható összegnek minősül. Itt a személyes kultúra, rekreáció, ezen keresztül akár az egészségmegőrzés oldaláról közelítve is úgy gondolom, hogy már más megvilágítás alá esik az említett összeg.
Ahogy én a StandArtot hallottam, kellően mélyre megy, a középtartomány nagyon jó, a magasaknál a legfelső tartományban hallottam néha valamit, de nem minden zenénél. Nagyon energikus hangfal, széles színpaddal és megvan a kellő mélység is. Főleg fúvós hangszereknél és zongoránál nagyon élethű volt a hangzás, ahogy egy cselló-csemballó darabnál is. A cselló mélyei különösen simogatóak voltak a fül számára.

Szünet - amiben szó szerint minden földi jóval elláttak minket (pogi, süti, gyümölcs, rágcsa, ásványvíz, bor, sör - no comment - után Zsolt elmesélte a - ha jól emlékszem - erfurti tapasztalatait, ahol külön kitért arra, hogy ha már valaki elmegy egy ilyen helyre, vajon mi mozgatja akkor, amikor a motyóját maga előtt tartva bekukkant egy-egy helyre ahelyett, hogy valóban képet kapna az adott kiállított darabról (és itt nem a száraz technikai részletekre utalt). Utána jött a kétmilliót alulról nyaldosó technika, majd - szakítva az A-B tesztre való korábbi utalással - több számot újra meghallgathattunk, illetve itt is volt egy nekem új zene (ami egyenlőre sajnos sehonnan nem volt "kikölcsönözhető").

A végén gyarapodtam egy összekötő kábellel (a Qpsu és a Dactilus közé) és azzal az élménnyel, amivel - remélem, ezen a szösszeneten keresztül azok is, akik nem tudtak eljönni - gazdagabban mehettem haza.

Köszönöm szépen a kedves szavakat, a like-okban Te is ott vagy, mert az inspirációd nélkül lehet, hogy még ma is sötétben tapogatóznék...
Amit és ahogy írtam, nem titkoltan befolyásolás akart lenni azon fórumtársak felé, akik hasonló bizonytalansággal küzdenek. Remélem, hogy ők is
eljutnak hamarosan abba a fázisba, ahol csak a zene, ők és az adott technika vannak!

Hát Dave, itt is örülök a száj ill a kézmenésnek!
Ha jól látom ezzel nem vagyok egyedül (látván a lájkokat)!
Jó olvasni a leírt gondolataidat, tapasztalásaidat!
Én nem vagyok a szavak embere, sokszor nem is tudom érthetően leírni mire gondolok, te szerencsés vagy!

Örülök hogy a zenét más megközelítésből is megtapasztalhatod!
Nyilván a kapott hanghoz a dobozaid is hozzájárulnak, és a forrás is...

Az is örömmel tölt el hogy eljutottál oda hogy a ZENE a lényeg!
Igaz, ehhez kell az út!

Köszönöm a felvetést! Sajnos elfelejtettem belinkelni...
http://www.hifimagazin.hu/HFMCD/HFM/CIKKEK/HFM2806.HTM

Ez a cikk az! (remélem, Huszti Zsolt nem bánja, ha megosztom!)

Köszönöm srácok a pozitív visszajelzéseket!
Persze ilyenkor az ember hajlamos a föld fölött öt centivel járni, olyan dolgokat is "beképzelni" magának, amelyek talán nem is léteznek, de néha hihetetlen fokú szkepticizmus van bennem a társadalommal szemben...aztán amikor szembesülök azzal, hogy mennyien tudnak, tudtok osztozni az örömömben, szívesen szakítok azzal a korábbi véleményemmel, hogy nálunk uralkodó álláspont a "Dögöljön meg a szomszéd lova is!". (Bocs, ez tényleg abszolút szubjektív vélemény volt...)

Szerettem volna az előző szösszenetem Huszti Zsolt zenei ars poeticájával zárni, és bár az inkriminált mondatot nem találtam meg, helyette viszont egy 1988-as németországi hi-fi showról szóló cikket igen, amely Zsolt tollából származott. Aki teheti, szerintem olvassa el! Pici - mondjuk úgy - segítség, főleg azoknak, akik a rendszerváltás után születtek: azért '88-ban még bátorság kellett - bármennyire is puhult fel addigra a rendszer - ahhoz, hogy valaki papírra vethesse, hogy amíg Magyarországon 250 márka volt az átlagkereset, addig 10-15 vagy éppen a kiállítás egyik high-end cuccáért elkért 50 ezer márkát sem sajnáltak a tőlünk csak pár száz kilóméterre, de más tekintetben jóval messzebb járó hobbys barátaink.
Érdekes volt szembesülni azzal, hogy míg itthon éppen kezdtük tanulni a ma már kommerszként aposztrofált márkákat, mint a Sony, Technics, Yamaha vagy épp NAD, Zsolt már akkor éreztette, hogy a high-endet a Naim, McIntosh és más, akkor még igencsak "kínainak" mondható cégek termékei képviselik. Hálátlan volt a szerepe, mert 1. nem sok ember engedhette meg magának, hogy az NSZK-ba mehessen, nem hogy egy ilyen rendezvényre, amúgy sem 2. egy ilyen cikk hatása talán olyan lehetett a hifis közösség többségének, mint amikor az eszkimónak kezdték volna el azt magyarázni, milyen az íze az epernek, miközben sem vizuálisan, sem ízlelőbimbóival nem tudta volna önmagában körvonalazni, kategórizálni...

Ezt a kis kitérőt csak azért tettem, mert ha valaki tényleg átrágta magát a cikken, nagyjából körvonalazhatta magában, Huszti Zsolt milyen hangot is kereshetett, amikor elindult a Heed fejlesztések rögös, de utóbb annál sikeresebb útján. Persze én is szemeztem sokáig a termékekkel (annó már a Lunákkal is, amikor még az azóta sajnálatosan kikopott fórum matuzsálemek használták őket nagy örömmel), de utólag úgy gondolom, olyan voltam, mint nagymama a mosógéppel, amikor éveken át hevesen tiltakozik, hiába akarják "rálőcsölni", aztán amikor mégis bekerül a fürdőbe és először használja, szemrehányóan kérdezi meg, miért nem mondták eddig, hogy ez ilyen jó?!

Amikor írtam az erősítőről, akkor szembesültem azzal, mennyire nehéz is megfogalmazni, az ember mit is hall...pontosabban nem is megfogalmazni, sokkal inkább úgy leírni, hogy az alapján az olvasóban egy kézzelfogható kép alakuljon ki, milyen is lehet a masina.
Most, hogy éppen az utolsó taktusai értek véget Celine Dillon cédéjének, egy pici kiegészítést még teszek.
Azt elkezdtem boncolgatni, hogy meglepő volt a készülék "egyszerűsége" összehasonlítva a NAD C372-vel. Hozzáteszem, itt nem kizárólag a készülékre, a távirányítóra is gondolok... Persze jogos, ha valaki azt mondja, egy erősítőt hallgatunk és nem nézegetjük. Ez igaz (mondjuk a NAD-ról sem mondható el, hogy gyönyörű, bár sok nő Belmondot is sármosnak tartotta, pedig azt, hogy szép fiú, nehéz lett volna elmondani róla), de azért itt egy "újkori áron" 400.000 Ft-os készülékről beszélünk! A távirányító ugyan jó arra, hogy a hangerőt változtassuk, de a fokozatok már hagynak kívánnivalót, azt nem lehet mondani, hogy ezen a téren precíz. Sajnos azonban a nappalim nem olyan nagy, hogy azt az usque két lépést ne tehessem meg, amíg aztán ezt a hibát kézzel nem orvosolom.
Viszont most nagyon őszintén mondom, ezzel minden hátulütőt le is írtam! (na jó, talán még annyit, hogy a NAD-ba simán belementek a Nakamichi dugók, itt csak félig tudtam bedugni)
Nem szeretnék butaságot írni és bevinni bárkit is a "málnásba", de ha jól tudom, talán 30W-os az erősítő, míg a NAD 150 (ráadásul ott állítólag nem is csalnak a számokkal, ami rajta áll, az valós). Ehhez képes a 89,5 dB-s érzékenységű Dali Mentor 6-ot gond nélkül hajtja meg, ahogy írtam, a kapott hang dinamikus, részletgazdag, "kerek". Azt nem tudtam eldönteni, hogy a korábban már említett vintage erősítőkkel összehasonlítva mennyire hifis (mondjuk úgy, mennyire analógos?) a hangzás, de őszinte legyek? Nem is érdekel! Nekem egy nagyon hallgatható hangkaraktere van.
Megint megpróbálom picit sajátosan szemléltetni: vegyünk egy színdarabot, amiben nem Márkus László a főszereplő, mégis anélkül, hogy egy szót is szólna, már a megjelenésével, gesztusaival tapsra ragadtatja a közönséget. Ez az erősítő nem akar semmit sem előtérbe helyezni, helyette a hallgatót szeretné a zene közepére ültetni, lehetőleg minden rezdülést megmutatni.

Lassan már olyan hosszú lesz a bejegyzés, mint egy novella...aki idáig eljutott, ígérem, őket már csak egy szösszenettel zsongítom: még a gimiben irodalom órán komoly vitát generált a magyartanár versmondása, aki a Himnuszt mindenféle hangsúly nélkül, kvázi monotonon mondta el. Nem értettük a miértjét és szóvá is tettük. Erre az ő válasza az volt, hogy honan tudhatja azt bárki is, hogy Kölcsey miközben megírta, vajon hova helyezett volna hangsúlyt, hol tett volna hatásszünetet?
Ilyen a Heed is: kettesben hagy minket a zenével. Van, aki mindig is ilyesmire vágyott, mástól viszont nagyon távol áll az ilyen fajta interpretáció. Szerintem ez így is van jól! Sok szép zenét mindenkinek!!!

csanad76

Imádom olvasni a beszámolóidat!
Nagy gratula a jövevényekhez, jó helyre kerültek!

Ez egy olyan írás, hogy esküszöm kicsordult a nyálam. Élmény volt. Lehet, hogy nekem is sztereóra kéne váltanom.Hasonló érzés támadt bennem is.Pontosabban keresem a helyet a nappaliban: )

A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.